Hírek

2017.08.17. 13:38

Tiszta, felújított óvodával várják a gyerekeket szeptember 4-én Surdon

SURD Pályázati forrásból, csaknem 40 millió forint ráfordítással újítják fel a somogyi megyehatárhoz közeli település óvodáját.

Horváth B. Attila

Kanász János polgármestertől megtudtuk: az óvodaépületen utoljára 10 évvel ezelőtt történt szélesebb körű felújítás.

– Ami azonban akkor sem volt nagy volumenű, s közben is csinálgattunk rajta dolgokat, de mindig csak annyit, amennyi pénzünk volt rá – bocsátotta előre a polgármester. – Ez általában mindig csak „tűzoltómunkát” jelentett, mára pedig az épület nagyon leamortizálódott, lévén 80 éve épült Többféle funkciója volt, működött orvosi rendelőként, majd a tanácsrendszerben lett óvoda. Közben bővítésre is szükség volt, de úgy soha nem lett felújítva, ahogy kellett volna, csak toldva-foldva volt.

A polgármester elmondta: uniós pályázatot nyújtottak be 50 millió forintos beruházásra, amiből 40 milliót meg is kaptak, ebből a pénzből a nyílászárók cseréje, teljes külső szigetelés, vakolás és festés, új ereszcsatorna felhelyezése történik meg, napelemeket szerelnek fel a szakemberek, s az épület egészét körbeszigetelik.

Képünkön Papp László és Godina Zsolt, a kivitelező vállalkozás munkatársai - Fotó: Szakony Attila

– Belül is történtek munkálatok, a csoportszobákat lebetonozták, parkettázták, a falakat lambériával fedték, ahol nem, ott lefestették, felújítják a dolgozók zuhanyzóját és külön étkezdét is kapnak. A gyerekeknek készül egy teljesen új fejlesztőszoba, ezen túl sor került a villamos hálózat vezetékcseréjére, továbbá megtörtént az akadálymentesítés is.

Kanász János elmondta: az óvodába 30 gyermek jár, ami azt jelenti, hogy az intézmény teljes kapacitással működik. A távlati tendencia azt mutatja: a következő években is úgy alakul a születésszám, hogy évről-évre lesz elegendő óvodás. Beleznáról, Nemespátróból és természetesen, Surdról (a gyerekek kétharmada helyből kerül ki) hozzák a szülők a gyerekeket, akiknek szeptember 4-én kezdődik az új óvodai év.

A polgármester jelezte továbbá: ha az óvoda felújítása lezárul, a szakemberek elkezdik a gondozási központ korszerűsítését, összesen több, mint 16 millió forint ráfordítással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!