Hírek

2009.03.27. 07:45

Spórolni kell!

Nagykanizsa - Időnként személyeskedő vitákba torkolló ülést tartott csütörtökön a város közgyűlése. A képviselők döntöttek a költségvetés lefaragására szolgáló bizottság létrehozásáról is.

Szalabán Attila

Az már a közgyűlés elején, a napirend elfogadásakor kiderült, hogy a város életét irányító testület ezúttal sem fog új alpolgármestert választani, illetve nem tárgyal a saját feloszlatásáról.

Az előbb említett kérdés levételét a napirendről Röst János (SZDSZ) javasolta, s felvetette: a problémák megoldása érdekében inkább mondjon le Marton István polgármester és Cseresnyés Péter alpolgármester. Utóbbi ügyben az indítványt felvető MSZP-frakció vezetője, Tóth László szólalt fel, kijelentve: a Fidesz nem ért a város vezetéséhez, működésének eredménye egy óriási hiányt mutató büdzsé, és szerinte a jobboldali párt végromlásba taszítja Nagykanizsát - ezért kell olyan drasztikus lépést megtenni, mint a közgyűlés feloszlatása. Minderre reagált Marton István is.

A polgármester emlékeztette a jelenlévőket az elért eredményekre.

Megtárgyalták és elfogadták a városatyák azt a javaslatot, mely alapján négy fős (Cseresnyés Pétert, Röst Jánost, Bogár Ferenc MSZDP-s és Cserti Tibor Városvédő képviselőket magába foglaló) bizottságot alakítanak. A testület feladata lesz az önkormányzat idei költségvetésének felülvizsgálata, a kiadások lehetőség szerinti lefaragása. Bizzer András (Fidesz) szerint miközben a baloldal azt állítja, hogy soha nem látott mértékű a kanizsai büdzsé hiánya, 2006 februárjában a mostaninál több száz millió forinttal nagyobb hitelfelvétellel számoló költségvetést fogadtak el. Marton István kijelentette: minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozni fogja az általa horribilisnek tartott hitel felvételét. Böröcz Zoltán (MSZP) leszögezte: nem kíván részt venni a bizottság munkájában.

A kanizsai közgyűlés többek között döntött a Szivárvány Fejlesztő Központ átszervezéséről, elfogadta dr. Molnár József rendőrkapitánynak a város közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolóját, s jóváhagyta a bölcsődei infrastruktúra fejlesztését célzó pályázat benyújtását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!