Hírek

2017.06.06. 17:11

Sikkasztott a kormányablak ügyintézője

Nagykanizsa - Közel 580 ezer forintot tett zsebre a kanizsai kormányablak egyik közlekedésigazgatási ügyintézője, a nő ellen nemrég emeltek vádat üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt.

Arany Gábor

A vádiratba foglaltak szerint R. Andrea 2015-16-ban az Eötvös téri kormányablakban dolgozott ügyintézőként. Családi és pénzügyi problémái miatt 2015-ben anyagilag nehéz helyzetbe került és a felhalmozott adósságai miatt úgy döntött, hogy a munkája során átvett készpénz egy részét visszatartja, azt saját céljaira használja fel, később pedig megpróbálja visszafizetni.

Első alkalommal, 2015. október 9-én egy BMW típusú gépkocsi átírásakor a törzskönyv és a forgalmi engedély kiállításának díjára 12 ezer, míg a vagyonátruházási illetékre 114 750 forintot vett át. Utóbbi összeget visszatartotta, a bejelentési kérelmen pedig úgy tüntette fel, mintha az illetéket megfizették volna. Miután kiderült, hogy ez nem történt meg, az autó tulajdonosa egy évvel később kényszerült újra megfizetni az illetéket.

Az ügyintéző 2016 szeptember 30-áig összesen 11 alkalommal tette zsebre az ügyfelektől átvett pénzek nagyobb részét. A személyautók mellett teherautó-pótkocsi vagy motorkerékpár ügyintézésekor is eltérített pénzeket R. Andrea. A sikkasztás leplezésére a bejelentési kérelmeken legtöbbször úgy tüntette fel, mintha a vagyonátruházási illetéket befizették volna. Előfordult olyan is, hogy a tulajdonosváltozás átvezetési kérelmen az tüntette fel, hogy a vagyonszerzés gazdaságátadás címén illetékmentes, noha erre az érintett nem volt jogosult. Az ügyintéző ezzel a módszerrel közel 580 ezer forinthoz jutott, de a büntetőeljárás alatt több károsult esetében befizették az elsikkasztott illetéket, illetve maga a károsult még egyszer lerótta azt.

A Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba az ügyről tájékoztatva elmondta, hogy a nő ellen 10 rendbeli üzletszerűen elkövetett sikkasztás, valamint 12 rendbeli hamis okirat felhasználása miatt emelt vádat a kanizsai járási ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!