Hírek

2016.10.02. 17:32

Része volt a mindennapjainknak Kukoricafosztás, tökmagköpesztés, valamint cekker- és kosárfonás a programban

Radamos– Második alkalommal tartott hagyományőrző napot a muravidéki településen a Harangvirág Turisztikai és Művelődési Egyesület.

Gyuricza Ferenc

A program két részből állt, előbb a régi, már kiveszőben lévő falusi paraszti munkafolyamatokat mutatták be az érdeklődőknek némi gasztronómiai körítéssel, majd szintén a hagyományőrzés jegyében tradicionális népdalokkal szórakoztatták a jelenlévőket. A nótaesten a helyi és a völgyifalusi népdalkör mellett fellépett a muraszombati magyar baráti kör népdalköre, a felvidéki Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes, valamint Vörös Pista nosztalgia zenzenekara, utóbbi Magyarországról érkezett a muravidéki községbe.

– Tavaly még külön tartottuk a nótaestet és a hagyományőrző napot, ám annak érdekében, hogy minél gazdagabb legyen a program, ezúttal már összevontuk a kettőt – mondta Szabó Mária főszervező, az egyesület elnöke. – Ezen a vidéken régen parasztok éltek, s azokat az őszi munkákat szeretnénk bemutatni, a kukoricafosztást, tökmagköpesztést, a kosár- és cekkerfonást, ami a a falubeliek mindennapjaihoz hozzátartozott.

Szabó Mária azt is hozzátette: ezeket a munkafolyamatokat ma már alig gyakorolja valaki. A kukoricát gép szedi, ami le is fosztja a csövet, így a kézi kukoricaszedés legfeljebb a kis háztáji gazdaságoknál fordul elő, az olajtök a nemesítésnek köszönhetően héj nélküli, míg a kosár- és cekkerkötés a kézművesek kizárólagos tudománya lett, pedig annak idején minden falubelinek ismernie kellett azt.

– A falusi emberre az volt a jellemző, hogy próbált mindent hasznosítani – folytatta Tüske Mária csuhéfonó népi iparművész. – A kukoricacsuhé például arra volt alkalmas, hogy megfonják. Boltba járó, úgynevezett bevásárlótáskákat, azaz cekkereket és lábtörlőket készítettek csak belőlük, esetleg kenyértartó tálcákat, dísztárgyakat azonban akkor még nem. Ez csak később honosodott meg, leginkább a csuhéfonással foglalkozó kézműveseknek köszönhetően. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!