Hírek

2017.08.13. 12:50

Repkedtek a betlik szombaton a kilimáni falu kultúrházában

Az ulti szerelmesei verődtek össze immár hatodszor a dél-zalai faluban, hogy országos bajnokságon csapjanak össze.

Szabó Zsófia

- Idén is szép számmal gyűltünk össze, hogy egy jót kártyázzunk  - árulta el Tislér Árpád főszervező.  – A versenyre hetvenöten érkeztek az ország több tájáról, Budapesttől Veszprémen át egészen Győrig és Felcsútig. Az ulti különleges játék – fűzte hozzá – nem elég csak a szabályokat ismerni. Az ellenfelet is fel kell térképezni, már osztás közben. A győzelem sokszor ezen múlik, nem feltétlenül a kedvező lapjáráson.

Fotó: Szakony Attila

Ugyan a terem csak úgy hemzsegett az erősebb nem ultisaitól, azért négy hölgy is akadt a „piszkos kártyások” közt. A hetvennégy éves, fővárosi, Müller Ica magabiztosan, korántsem törékeny amazon módjára állt helyt az „összecsapások” során.

- Tizennégy éves koromtól ultizom – részletezte az asszony. – Ugyan volt némi szünet az esztendők során, ám szerencsére visszataláltam a játékhoz. Amikor csak tehetem, s érdekes verseny van az országban, útra kelek, hogy játsszam egy jót. A párom is áldását adta rá. Tudja, ha eljön a hétvége, megy az asszony ultizni –nevetett Müller Ica, aki megjegyezte: „titkos” fegyvere kártyázás közben az élcelődés, no és persze az, hogy hölgy. Sok férfinek ugyanis leesik az álla, amikor egy nőt kártyázni lát.

 

A délutánba nyúló rangadókon a Kilimán Kupát végül a hévízi Lekics László nyerte, második Tóth Sándor lett Tapolcáról, harmadik pedig a zalaegerszegi Sipos László. Vigaszágon a budapesti Kertész Lajos nyert, a legjobb női versenyző pedig – szintén a fővárosból – Fülöpné Köves Éva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!