Hírek

2010.03.17. 14:15

Rejtély az idősotthonban: sikkasztás volt, visszaélés vagy ajándék?

Két lakóházas ingatlant és ötmillió forintot rejtő takarékbetétkönyvet fogadott el két évvel ezelőtt ajándékozás címén a pókaszepetki idősotthon volt vezetője, Takács Ferenc.

MTI

A büntetőüggyé vált történetben tegnap tartották meg az első tárgyalást Keszthelyen, a városi bíróságon. Ezen Takács Ferenc nem ismerte el felelősségét és ártatlannak vallotta magát.

A Szent Marcella idősek otthona vezetőjévé 2006 januárjában nevezték ki az akkor 25 éves Takács Ferencet, akinek feladata volt az új intézmény beindítása.

Ekkor költözött ide a 78 éves Emi néni, aki a világban rosszul tájékozódott, állandó gondoskodásra szorult. A körülötte lévők neveit se tudta megjegyezni, keverte a múlt és a jelen történéseit. Erről is beszámoltak tegnap a tanúk, a község jegyzője és az otthon munkatársa is. Mint elhangzott, Emi néni többször szóba hozta, hogy vagyonát elajándékozza, ám időről időre mást kívánt kitüntetni ezzel, így nem vették túl komolyan.

Egy ízben - 2006-ban - rokonai kértek tőle kölcsönt, ám a szerződés nem jött létre, mert az eljáró ügyvéd a néni állapotát látva nem volt hajlandó ebben közreműködni.

Takács Ferenc vallomása szerint az idős asszony egy idő után mind gyakrabban kereste azzal, hogy vagyontárgyait szeretné biztonságban tudni, ezért az igazgatónak adná azokat. Mindezek mellé közel ötmillió forintot tartalmazó betétkönyveit is átadná, kincstárjegyeit pedig halála után hagyta volna az igazgatóra. Ez utóbbiról végrendelet készült.

A szerződések elkészítésére az igazgató dr. Kelemen Péter ügyvédet kérte fel, aki nem találta akadályát annak, hogy az ajándékozás létrejöjjön. S bár rákérdezett, Takács Ferenc elhallgatta előtte, hogy munkaköri leírása kizárta a gondozottaktól ajándék, vagyontárgy elfogadását vagy eltartási szerződés kötését. A részletek megbeszélésére az igazgatóval 2007 végén, 2008 elején került sor, ekkor javasolta az ügyvéd az ajándékozó egészségügyi állapotának felmérését. Erre Takács Ferenc - a többi gondozottra is kiterjedően - a háziorvost kérte fel.

Ilyen előzmények után 2008 márciusában kereste fel dr. Kelemen Péter is az idős nőt az otthonban. Tájékoztatta a szerződés tartalmáról, sor került az aláírásokra. Egy héttel később a végrendeletet vitte el hozzá. Elmondása szerint mindkét alkalommal az idős nő úgy viselkedett, mint aki tisztába van azzal, milyen döntést hozott. Az ajándék ellenszolgáltatását firtatva méltó temetést, szép síremléket kért.

A történtek alapján az ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolja a volt igazgatót, míg ügyvédi visszaéléssel dr. Kelemen Pétert.

A tárgyalást szakértő meghallgatására elnapolták.




Az ügy krónikája - kattintson az alábbi címekre!


2009. január 23.
Semmis az ajándékozási szerződés?
Visszajár a két lakóház és a két takarékbetétkönyv annak az idős asszonynak, aki tavaly februárban ezekkel megajándékozta a pókaszepetki idősotthon akkori igazgatóját.


2008. szeptember 12.
Fegyelmi elbocsátás az idősek otthonában
Fegyelmivel elbocsátották a minap Takács Ferencet, a Szent Marcella Idősek Otthonának vezetőjét. A döntés nem jogerős, az ellen az érintett a munkaügyi bírósághoz fordult.


2008. július 7.
Ajándékba adta a házait a néni
Pókaszepetk - Két lakóházas ingatlant ajándékozott Emi néni a pókaszepetki Szent Marcella Idősek Otthona 27 éves vezetőjének, Takács Ferencnek. Szintén az igazgató felügyelete alá került a 78 éves nő két, közel ötmillió forintot rejtő takarékbetétkönyve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!