Hírek

2017.02.09. 17:30

Rapsiccal lopott szarvast a hivatásos vadász

Zalaegerszeg – Kis túlzással a horgászat és a vadászat iránti szenvedélye vitte rossz útra azt a fiatal férfit, aki csütörtökön állt bíróság elé.

Arany Gábor

Legalábbis ilyen kép bontakozott ki, amikor az egerszegi járásbíróságon dr. Czipóth Edit bíró kérdéseire felelt a bűnösségét elismerő és a történtekről korábban is részletesen beszámoló 30 éves L. Csaba. A lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés, valamint lopás és orvvadászat miatt társával vádlottak padjára került zalalövői férfi 2014. augusztus 19-re virradóan a borostyán-tavi kempingben vett magához két, a parton őrizetlenül hagyott, 60 ezer forintot érő horgászorsót. Egy hónappal később újra arra járt, akkor az egyik nyaralóház teraszáról nyolc darab teljesen felszerelt horgászbotot, valamint a tartótáskájukat vitte el. A 126 ezer forint értékű zsákmányból a rendőrök hat botot később megtaláltak L. Csabánál.

Ennél súlyosabb tettre 2014. december 19-én késő este vetemedett. Egy zalalövői ház melléképületéből TOZ  gyártmányú 0,22-es kaliberű kispuskát, valamint 7x64-es kaliberű Mauser golyós vadászpuskát vitt magával.

L. Csaba ezt követően – a közel egy évvel későbbi, orvvadászat közbeni lebukásáig – a fegyverekkel rendszeresen, havonta-kéthetente indult vadászni, legalábbis erről tett vallomást. Mint mondta, már régóta érdekelte a vadászat, de végül nem tette le a szükséges vizsgákat. A megszerzett kispuskával saját, illetve családi fogyasztásra lőtt vadakat: fácánt, őzet, vaddisznó süldőt, no meg rókát is. Utóbbit, mert kártékony dúvad, adta magyarázatát. A zalalövői férfi a rapsickodáshoz őriszentpéteri –  már csak volt – hivatásos vadásztól kapott lőszert. A két fiatal férfi régebbről ismerte egymást, a vadászszenvedély erősítette meg barátságukat. A vádlott-társává lett 24 éves H. Szabolcs 2015-ben három doboz, 150 darab kispuskához való lőszert adott át L. Csabának. Az eljárásban a vadász hol elismerte, hol tagadta, hogy tudta, társának nincs engedélye a fegyver tartására és a vadászatra. Tagadta a bűnösségét az orvvadászatban is, csak a lopást ismert el. Történt ugyanis, hogy megállapodtak abban, hogy saját fogyasztásra szarvast lőnek ki. A hivatásos vadász  2015. november 16-án délután Szalafő térségben lőtte ki a szarvasbika borjút. A férfi erről azt vallotta, fejlődésben visszamaradt állatot ejtett el, ami egyébként szakmai elvárás is. A húsát pedig azért nem adta le, mert csak selejt áron vették volna át. Ezzel szemben L. Csaba kitartott korábbi vallomása mellett: 70 kilós, fejlett borjú volt a zsákmányuk. A lövés után a helyszínen szétbontották az állatot, a húst a vadász autójába rakták, és a lakására vitték. A biztonság kedvéért L. Csaba másfél kilométerrel ment előtte gépkocsijával, hogy jelezhessen társának, ha ellenőrzéssel találkoznának. A 100 ezer forintot érő vad húsán megosztoztak.

L. Csabát három héttel később érték tetten egy magaslesen, miközben vadra várt kispuskájával a keze ügyében. Arra még volt érkezése, hogy sms-ben kérje meg anyját, dobja ki szobájából a táskáját, ugyanis abban volt a másik fegyver, de a rendőrök ezt is megtalálták.

A tárgyalást elnapolták, folytatás áprilisban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!