Hírek

2016.03.10. 16:24

Rablás, zsarolás az iskolában

Zalaegerszeg – Felfüggesztett fogházbüntetést kapott az a kamasz fiú, aki két társával a többi diáktól fenyegetéssel szerzett pénzt.

Arany Gábor

Az egerszegi járásbíróságon szerdán első fokon lezárt ügy három szereplője ellen folytatólagosan elkövetett rablás, illetve kényszerítés, zsarolás miatt emelt vádat az ügyészség.

A  megyeszékhelyi Dózsa-iskolába járt, az események idején már 14 éves elmúlt fiú, F. B. és két gyerekkorú társa –  12 éves fiú, H. G. és lány, K. A.  – a 2013. november, december hónapban rendszeresen veréssel fenyegetőzve félelemben tartották iskolatársaikat és legtöbbször pénzt követeltek tőlük. Az egyik kipécézett kislány a fenyegetések hatására  – több részletben közel 80 ezer forintot vitt be az iskolába. Ezt erőszakkal vették el tőle: F. B. lefogta a gyereket, társa átkutatta a zsebeit, a trió harmadik tagja pedig figyelte a környezetüket, nehogy lebukjanak. Miután a megfélemlített diák több pénzt már nem tudott vinni, egész nap bujkált a támadói elől, és igyekezett mindig a tanárok közelében maradni. Hasonló módon pécéztek ki egy diákfiút is. A rendszeres fenyegetések ellenére tőle alkalmanként csak kétszáz forintot szereztek, de azt is az előbbihez hasonló módon: F. B. lefogta, társa átkutatta a zsebeit, a másik közben biztosította az akciót. A megfélemlített fiú végül nem mert pénzt tartani magánál, eldugta az udvaron a bokorban, vagy az osztálytársainál hagyta, hogy ne vehessék el tőle. Egy diák azonban akadt, aki többszöri fenyegetés dacára nem adott pénzt, őt végül nem bántották. Az erőszak azonban nem maradt az iskolán belül. Az egyik diákot októbertől kezdve érték atrocitások, decemberben pedig már a Kovács Károly téren is verést, fülei letépését, karjai eltörését helyezte kilátásba F.

B., arra az esetre, ha nem visz neki cigarettát a megfenyegetett társa. Ő azonban erre nem volt hajlandó, ezért pár nappal később bosszúból az iskolában támadott rá a trió. A csoport hangadója, F. B. felszólította, térdeljen eléjük, ám amikor ezt nem tette meg, elgáncsolta és a földre került gyerekre ráparancsolt: szólítsa felséges úrnak, majd mivel erre sem volt hajlandó, nyakon ütötte.

A járásbíróságon hozott ítélet szerint F. B. büntetése 16 hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés, de a végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették. A két diák a társtettesként, folytatólagosan elkövetett rablásért pártfogói felügyeletet kapott, külön magatartási szabályok előírásával. A döntés H. G. esetében jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!