Predátorból Monarchista, tovább folytatódik az „amerikai futball álom”

Nekünk, zalaiaknak nem kell ilyen messze mennünk, ha saját „amerikai focis tündérmesét" szeretnénk. Korábban lapunk is beszámolt, az egykori Zala Predators falember, a még mindig csak 24 éves, Krizsai Botond pályafutásáról. Az akkor Zalaegerszegről Bielefeldbe szerződő tehetség tovább írja sikersztoriját, hiszen a második német szezonjában elért 65 szerelés már a legkomolyabb német csapatoknak is feltűnt. Így a remek szereplésnek köszönhetően több ajánlatot is kapott, végül a német első ligás (így, ha nem jön Böhringer lehetősége, akár még egymás ellen is játszhattak volna a ma már Minnesotában készülő elkapóval), Drezden Monarchs csapatának ajánlatát fogadta el. A zalalövői fiú pár év alatt zalaegerszegi csapatából Európa egyik legjobb amerikai foci együttesébe küzdötte fel magát.

Vajon volt-e már magyar játékos ilyen magas szinten?

"Magyarországról elég kevés játékos jutott ki a GFL1-be, de szerintem nem azért, mert nincsenek tehetséges játékosok otthon, inkább kevés ember vállalja be ezt az életet. Ha jól tudom, eddig körülbelül 5 magyar játszott ebben a ligában. 2016-ban én vagyok az egyetlen. Csapatomban, a Drezden Monarchsban pedig én vagyok az első magyar. Szerintem ez azért nagy dolog, mert otthon én nem egy nagy, híresebb csapatban játszottam, hanem egy kis vidékiben" - mondta el Botond.

Krizsai Botond

Érthető, ha Botond nagyon büszkén mesélt az eddigi eredményeiről, így a szerződése aláírásának és első napjainak történetét is szívesen megosztotta velünk. „Április 5-én repültem a Graz-München-Drezda útvonalon. Az összes külföldi játékos azon a napon érkezett. Amikor a müncheni reptéren vártam az átszállásra, akkor láttam már a Facebookon, hogy a csapat folyamatosan tölt fel képet a már megérkezett, új játékosokról. Ugyanitt össze is futottam az egyik leendő csapattársammal, és egyből ki is szúrtuk egymást. Ő egy svéd srác, aki Amerikából jött, mert foci ösztöndíjjal oda járt egyetemre. A reptéren ott várt minket az edző, a csapat fotósa és egy újságíró. Egyből mentünk a csapat irodájába, ahol elintéztünk még egy kis papírmunkát, aztán találkoztunk az elnökkel és a többi edzővel. Utána hoztak minket a csapat szállásra, ahol mindenki lepihent, mert este már mennünk is kellett csapatfotózásra és megbeszélésre. Közben megérkezett az összes „import játékos" és összeismerkedtünk egy kicsit. Szerintem ebben az életben a legjobb, hogy ennyi emberrel találkozunk! A csapat tulajdonában van egy szint egy társasházban és így nagyjából mind együtt lakunk. Van 1 svéd, 3 finn, 2 ausztrál, 1 dán és 3 amerikai játékos. Körülbelül 5 percre lakunk a város központjától, de mindenki kapott külön biciklit és van több autónk is."

Arról, hogy mit is jelent egy GFL-csapat játékosának lenni, jól árulkodnak Botond szavai. „Egész Európában csak pár csapat engedheti meg magának, hogy saját edzőkomplexuma legyen. Szerencsére nekünk van, egy műfüves pálya, két öltözővel, videószobával és irodákkal. Az edzések nagyon profik, minden percre pontosan le van bontva és most először dolgozom együtt egy profi védőfal edzővel, akitől minden edzésen rengeteget tanulok. Heti három edzésünk van, ezenkívül konditerembe járunk, és minden héten van közös filmelemzés az edzővel, valamint itthon is folyamatosan elemezzük az ellenfeleket és magunkat.

Városnézésen a csapat

Május elsején kezdődött szezon, így Botond már kétszer is túlesett a tűzkeresztségen. Megkértük, meséljen kicsit a két összecsapásról, az ott szerzett új élményekről.

„Május elsején kezdődött a szezonunk, a Berlin Rebels otthonában, ahol sajnos elég rosszul kezdtük a meccset és csak 21-21-es döntetlent sikerült kiharcolnunk. Azonban rengeteget tanultunk abból a meccsből, és sok hibát sikerült is kijavítani a múlt héten, aminek meg is lett az eredménye. Szombaton volt az első hazai meccsünk, amit a Dynamo Drezda stadionjában játszottunk. Eddig maximum 1000-1500 ember előtt játszottam, de mondták már előre, hogy biztos sokan lesznek. Így is történt... pontosan 6861 néző volt, leírhatatlan érzés ilyen szinten, ilyen körülmények között játszani! Szinte végigjátszottam az egész meccset, sikerült jól felkészülnünk belőlük, mert nyertünk is 71-20-ra. De számomra az egyik legszebb jelenet a végső sípszó után történt, amikor mentünk a szurkolókkal pacsizni és egyszer csak odaszólt valaki közülük, hogy „Isten hozott nálunk Botond!"

Beszélgetésünk végén további sok sikert kívántunk a zalai sportembernek, és a jövőbeli terveiről érdeklődtünk. „A csapat jövőjéről nem tudok egyelőre mit mondani, mert nagyon a szezon elején vagyunk. Viszont, ami engem illet, először szeretném meglépni a szintet és megszokni ezt a játékritmust. Mindenképp az a célom, hogy minél jobb játékos legyek és minél többet tanulhassak, amit később, otthon én is meg tudok majd tanítani!"