Pedig már itt van velünk - A vallás szerepe a mozgássérültek életében

A Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének ifjúsági csoportja viszont úgy döntött, leül egy kis lélekmelengető beszélgetésre, hogy egymás búját, örömét meghallgatva együtt hangolódjanak a karácsonyra. Vendégnek Kürnyek Róbert plébánost hívták.

S Robi atyát, a zalaegerszegi kertvárosi templom plébánosát nem kellett hosszasan kérlelni, örömmel vállalkozott rá, hogy megoszt néhány ünnepi gondolatot az adventi diskurzusban. Nem véletlenül ragaszkodnak hozzá a fiatalok! Mint mondják: vele közvetlenül, akár egy jó baráttal, nyíltan beszélgethetnek minden témáról, neki feltehetik a legkényesebb kérdéseket is. Mire várakozunk adventkor? Arra, amiről biztosan tudjuk, hogy eljön: a karácsony szent ünnepére, Jézus születésére. De miért várjuk, hogy eljöjjön az, aki már több, mint kétezer éve velünk van? Hogy újra és újra be tudjuk fogadni a szívünkbe... Mondják, a karácsony a szeretet ünnepe is, s bizony jobban kellene igyekeznünk, hogy ne csak a tárgyiasult ajándékokat, hanem a szeretetünket is át tudjuk adni azoknak, akik fontosak számunkra. De erre csak akkor leszünk képesek, ha önmagunkat is szeretni tudjuk - figyelmeztet Robi atya.

- Segít a vallás abban, hogy egy súlyosan mozgássérült, kerekesszékbe kényszerült ember elfogadja magát, fogyatékos testét, korlátozott lehetőségeit?

- Igen, nekem nagyon sokat segít - válaszolja kérdésemre Boronyákné Szabó Andrea, aki kisgyermekkorától kerekesszékben él, nem tudja magát teljes mértékig ellátni, viszont okos, kedves, gyönyörűen horgol, ha valaki menedzselné, akár meg is élhetne belőle. - Nem azért, mert vigasztal, hanem mert emberszámba vesz. Eredetileg református vallású voltam, a szerelem hozott Sarkadról Zalába. Korábban rendszeresen jártam az istentiszteletekre, de Zalaegerszegen nem tudtam egyedül bejutni a református templomba, Robi atya viszont azt mondta, „az ő templomába mindenki befér".

A Zala Plaza földszinti presszójában kaptak helyet az adventi beszélgetéshez. A képen (balról jobbra) Karáth Istvánné, Varga Tibor, Boronyák Zoltán, Boronyákné Szabó Andrea, Kürnyek Róbert, Sziva Beáta és Cseh Zsuzsanna   Fotó: Fincza Zsuzsa

S a kertvárosiak új, modern templomába nem csak „beférnek" a hívek, hanem a saját lábukon vagy éppen a kerekükön be is jutnak, hiszen már a tervezésekor gondoltak rá, hogy ne zárják ki lépcsőkkel és hasonló akadályokkal a fogyatékkal élőket.

- Egyébként a belvárosi „nagytemplomba" is be tudunk jutni, ha nagyon akarunk - teszi hozzá gyorsan Boronyák Zoltán, aki Andreával együtt szintén elektromos kerekesszékkel közlekedik -, ha kérjük, készségesen kinyitják nekünk az oldalajtót. De mi végül is szerencsések vagyunk, mert feleségemmel a kertvárosban élünk, s így mondhatjuk, „hazajárunk" a „saját" templomunkba.

- Ott volt az esküvőnk, de már a jegyes oktatást is a kertvárosi plébánián kaptuk. Bevallom, már akkor a szívembe férkőzött a katolikus vallás! Robi atya örült neki, amikor mondtam, hogy szeretnék katolikus lenni. Boldogan jártam hittanra és május 31-óta - az elsőáldozás és a bérmálkozás után - teljes jogú római katolikus vagyok. És nem csak azért, hogy a mennyországban majd én is - mint Robi atya tréfásan kilátásba helyezte - együtt táncolhassak a többiekkel - így Andrea. - Amúgy nem csak misére járunk, hanem a közösségi foglalkozásokra is - rámpán a kistemplomba is eljutunk.

- Én például tagja vagyok a Rózsafüzér Társulatnak, akikkel minden szombaton összejövünk közös imádságra - teszi hozzá Zoltán. Itthon pedig minden nap elimádkozzuk a rózsafüzér előírt egy-egy tizedét.

- Miben segít az ima?

- Megnyugtat. És az akaraterőnket is próbára teszi. Volt rá példa, hogy mérges voltam, mert szívesebben csináltam volna mást. De amit vállaltam, méghozzá önként, nem parancsra, azt teljesítem is.

- Milyen lesz a karácsony a Boronyák családnál?

- Mozgalmas - vágja rá Andrea. - Zolinak dolgoznia is kell - portás a színháznál -, de a szentesténk szabad lesz és természetesen elmegyünk az éjféli misére, hogy feltöltődjünk örömmel, boldogsággal.

- Szoktak veszekedni?

- Miért? Kerekes székben talán nem lehet?

- Bocsánat! El is feledkeztem róla, hogy mozgássérültek! Mi a jobb, ha állandóan figyelünk rá, vagy ha nem?

- Inkább, ha nem! - mondták szinte kórusban a mozgássérült fiatalok. - Olyan világot építsenek, amelyből nem zárnak ki bennünket, de aztán hagyják, hadd boldoguljunk! Ugyanúgy örülünk, bánkódunk, élünk, ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más.

- Ezt bizonyítandó, a mostanihoz hasonló beszélgetős programjainkra nem csak a sorstársainkat, hanem mindenkit szeretettel várunk - hangsúlyozza Sziva Beáta, a mozgássérült fiatalok csoportjának vezetője. - Ismerjenek meg bennünket! Ehhez persze nagy szükségünk lenne egy saját klubra, ahova be tudunk jutni, ahol elférünk a kerekes székekkel is, és ahol le tudjuk ültetni a vendégeinket. Az érdekes programokról majd mi gondoskodunk!