Hírek

2017.08.27. 06:25

Országjáró kampány - Keszthelyre is megérkezett az Együtt molinója

KESZTHELY Annak alkalmából, hogy az Együtt a városban is bemutatta „Az ellopott ország” című vándorkiállítását a Fő téren, sajtótájékoztatót tartott a párt választmányi elnöke, Szigetvári Viktor és regionális politikai igazgatója, Molnár Tibor.

Keszey Ágnes

Mint Szigetvári Viktor a péntek délutáni eseményen elmondta, 23 megyei jogú és több közepes várost járnak végig a kiállítással nyár eleje óta. Az országjárás során azt mutatják be, hogy – amint fogalmazott – az elmúlt hét év alatt a fideszesek szerintük mennyi pénzt tettek el a közösből, ez az Együtt állítása szerint 12 milliárd forint.

A párt vezető politikusa kifejtette, hogy ezt nagyon fontos elmondaniuk és helybe vinni az emberekhez, ezért az egész kampány idején folytatni fogják ezt a programjukat és az országjárást. A szabadtéren felállított – és Keszthelyen is bemutatott – molinó egyik oldalán az Együtt kritikai állításai szerepelnek, a másik oldalon pedig országgyűlési képviselőjelöltjeiket mutatják be. Szigetvári Viktor szólt arról is, hogy az Együtt mind a 106 egyéni választókerületben bemutatta egyéni jelöltjeit.

Molnár Tibor a pénteki sajtótájékoztatón hozzátette: ő ragaszkodott ahhoz, hogy Keszthely is állomása legyen a vándorkiállításnak, mert véleménye szerint a város a Nemzeti Együttműködés Rendszerének állatorvosi lova, mivel álláspontja szerint itt még a fideszes mértékhez képest is túlzóan valósultak meg bizonyos dolgok és tranzakciók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!