Hírek

2017.07.11. 20:05

Okostelefon nélkül is élmény a tábor

Tizedik alkalommal szerveztek lovastábort a Bacónaki-hegyen, ahol tegnap a gyerekeket sok élmény várta.

Benedek Bálint

A Rencsi Lovasudvar természetközeli miliője valósággal megváltoztatja a mai gyerekeket, hiszen abban az egy hétben nem nyúlnak az okostelefonjaikhoz. Az állandó figyelmet ezúttal az állatok kapják, ugyanis a lovakon kívül kecskék, nyulak, galambok, teknősbékák, kutyák és macskák figyelik a táborozók minden lépését.

- Mielőtt a fiatalokat a lovak közelébe engednénk, oktatáson vesznek részt, melyen többek mellett a fajták sokszínűségébe és kezelésük fontosságába kaphatnak betekintést - mondta Horváth Renáta táborvezető és tulajdonos. - A korosztály nagyon vegyes, az egészen fiataloktól a felnőttekig sokakat érdekelnek ezek a valóban kivételes állatok.

Tündike és Pirbus-Gróf Nóra hamar barátságot kötött
Fotó: Szakony Attila

Horváth Renáta hozzátette: minden reggel a lócsutakolással kezdődik, amit a gyerekek nagyon élveznek, hiszen tudják, hogy a higiéniai körülmények mellett ebben a forróságban a négylábúaknak is segít a felfrissülés.

- A bacónaki hegy felfedezése minden évben jó móka - folytatta. - A közösségkovácsoló gyalogtúra általában stílusosan lovaskocsizással fejeződik be, mely élményt jelent a jórészt városi fiataloknak. A játékos vetélkedők közül népszerű a patkóhajítás és a gumicsizma dobó verseny is. De a lényeg, hogy nálunk nincsenek kötöttségek, ha valaki éppen abban leli örömét, hogy egész nap egy cicát simogatna, akkor kedvére megteheti.

Ottjártunkkor viszont a fiatalok alig várták, hogy pusztán csak végigvezethessék a fedett futtatóban a lovakat.

- A picikhez hasonlóan hat évvel ezelőtt nyűgözött le először a tábor és persze a négylábúak, azóta köztük vagyok - mondta az állatorvosnak készülő, 16 éves Czigány Csenge Ágota. - A lovak közelében mindig nyugodtan kell viselkedni, s akkor megtanítják az embert arra, hogy tisztelje a természetet.

Az általános iskolás Szokol Emese Sára, Pirbus-Gróf Nóra, Zöldvári Lili és Young Hailey egyelőre barátkozik az állatokkal. Abban egyezik a véleményük, hogy a legaranyosabb ló mind közül Tündike, a póni, aki láthatóan szereti őket és türelmes velük. Szerintük a gyerekeket különösen szeretik a pacik, így nem kell tőlük félni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!