Hírek

2017.01.05. 15:40

Nincs elég bíró, ezért nem tudnak tárgyalni egy büntetőügyet Zalaegerszegen

Pénteken tartották volna Zalaegerszegen két, időseket kifosztó férfi ügyének másodfokú tárgyalását, a Zalaegerszegi Törvényszék azonban a saját kizárását kérte, mert egy novemberi, alkotmánybírósági határozat alapján nem tudnak háromtagú bírói tanácsot alakítani.

Zalai Hírlap

A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon tárgyalta volna azoknak a vádlottaknak az ügyét, akik magukat idős emberek rokonának kiadva pénzt csaltak ki vasi és zalai sértettektől. Néhány 10 ezer forinttól milliós nagyságrendig kértek az idős emberektől pénzt, de aranyékszereket is elfogadtak. Az így szerzett összegeket egymás között felosztották, illetve felélték. A vádirat 23 vasi, illetve zalai esetet sorolt fel. A sértettek 70-94 év közöttiek voltak, de a nyomozás során nem derült ki, mi alapján választották ki a vádlottak éppen őket.

A Zalaegerszegi Járásbíróság tavaly márciusban hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Az I. rendű vádlottat 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, a II. rendű vádlottat 4 év 3 hónap börtönre ítélte, s mindkettőjüket 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A III. rendű vádlottat 3 évre felfüggesztve 2 év börtönre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság, amely több mint 3 millió forint értékben kártérítésre is kötelezte a vádlottakat egyes sértettek javára.

Az ítélet nem volt jogerős, mivel az I. és II. rendű vádlottak és védőik fellebbeztek.

A másodfokú eljárásban háromtagú bírói tanácsnak kell döntést hoznia. A Zalaegerszegi Törvényszék viszont egy alkotmánybírósági határozatban foglaltakra figyelemmel kizárási okot jelentett be. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanis alkotmányos követelmény, hogy a büntetőügyben „ne vegyen részt olyan bíró, aki az eljárás bármely korábbi szakaszában, így akár a nyomozás során bíróként járt el”. Miután azonban ebben az ügyben a törvényszék bírái közül szinte mindenki eljárt, nem tudtak háromtagú tanácsot alakítani. A törvényszék ezért saját kizárását kérte, erről a Pécsi Ítélőtábla fog dönteni, közölte dr. Beznicza Árpád, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!