Hírek

2016.04.04. 15:28

Nevelőintézetből családba jutni

Zalaegerszeg – Zala megyében 485 gyermek él gyermekvédelmi gondoskodásban, közülük 219-en vannak nevelőszülőknél.

Hajdu Péter

A Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat nevelőszülői hálózata meghívására látogatott Vigh László országgyűlési képviselő az egyik zalaegerszegi családhoz, ahol két gyermeket fogadtak örökbe, és nevelőszülőként gondoskodnak a harmadikról.

Kertes családi házban jártunk, ahol három fiú önfeledten játszott. Ők szerencsések, nevelőintézet helyett családban nőhetnek fel.

– Két örökbe fogadott gyermekünk van, és egy nevelőszülős kisfiunk. A nagyobbik fiunkat, Dávidot 2004-ben fogadtuk örökbe, Mátét, a középsőt 2009-ben, és 2013 áprilistól van nálunk Levente a legkisebb, ő a nevelt fiunk. Nem született vér szerinti gyermekünk, pedig nagyon szerettünk volna, ezért fogadtuk örökbe Dávidot, aki már 12 éves. Nem szerettük volna, hogy egyedül nőjön fel, és nagyon szereti a gyerekeket. Tehát testvér kellett, így jött Máté örökbe fogadása. Szerettük volna megadni a lehetőséget egy harmadik gyermeknek is arra, hogy családban nőjön fel, mivel a szülei nem tudtak róla gondoskodni. Így a kicsit nevelőszülőként tartjuk nálunk, tehát jogilag ő állami gondozott, azért hoztuk el, hogy ne kelljen neki nevelőotthonban élnie – sorolta Nyáriné Takács Tímea nevelőszülő a gyerekek érkezését.

Képünkön Nyári Dávid, mögötte anya, Nyáriné Takács Tímea. A hintában Nyári Máté, Vigh László a kis Levit hintáztatja, mellettük Györe Edina és a családapa, Nyári Géza Fotó: Pezzetta Umberto

Ez leírva egyszerűnek tűnik, de sohasem az, hiszen évekről, sorsokról van szó. A fiúk szerencsések, hogy családba kerültek. Minden gesztusukon, megnyilvánulásukon látszott, hogy testvérként szeretik egymást.

– Még több nevelőszülőre lenne szükség, mivel a megyében 485 gyermek van gyermekvédelmi gondoskodás alatt, közülük 219-en élnek nevelőszülőknél. Az arányuk nem éri el az ötven százalékot. Ezt az arányt jó lenne hetven százalék körülire emelni, a három év alatti kicsiket pedig mindenképpen jó lenne nevelőszülőkhöz helyezni ahhoz, hogy megismerjék a családi légkört. Nagyon nehéz ezt a folyamatot körültekintően fenntartani, vagy növelni, ehhez, ennek a népszerűsítéséhez kérjük az országgyűlési képviselők és a sajtó segítségét is. Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy aki már eleve gyermeket nevel, és tudja, mivel jár a gyermeknevelés, van rá lehetősége, adja meg ezt a lehetőséget az állami gondozásban levő gyerekeknek is – mondta Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója.

– A gyermekeknek nagyon fontos a minta. Itt egy szép mintát látnak, apa, anya gondoskodik róluk. Egy nevelőotthonban nem nem kaphatnak ilyen mintát az élethez az állami gondozott gyereknek, Ezért nekem ez a látogatás szép élmény, jó volt látni, hogy ilyen jó körülmények közé kerültek e gyerekek. Csak biztatni tudok erre másokat is – mondta Vigh László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!