Hírek

2010.09.02. 05:39

Nem nyert támogatást a Csónakázó-tó fejlesztése

Nem nyert támogatást a Nagykanizsa mellett fekvő Csónakázó-tó fejlesztésére irányuló pályázat. A bírálóbizottság döntése végleges, a pályázat a támogathatósághoz szükséges minimális pontszámot sem érte el. Mindez az önkormányzatnak 8,7 millió forintjába került.

Szalabán Attila

Nagykanizsa önkormányzata tavaly ősszel kötött megállapodást az akkor még Gelencsér Andrea elnök által vezetett Pannonhát Dél-zalai Turisztikai Egyesülettel, melynek értelmében a civil szervezet elkészíttethette a Csónakázó-tó fejlesztésével kapcsolatos tervek megvalósítását célzó pályázatot. Az előkészítő munkálatok 10,2 millió forintosra becsült költségeire a város költségvetéséből 8,7 millió forintot biztosítottak. Az egyesület egy gazdasági társaságot bízott meg a támogatási kérelem elkészítésével.

A pályázatot benyújtották, a bírálók a készítőket hiánypótlásra kötelezték, majd több tisztázásra szoruló kérdést is feltettek. A közelmúltban megjött a hivatalos értesítés: a pályázat nem érte el a támogathatósághoz szükséges minimális pontszámot (100-ból 65-öt), ezért a bírálóbizottság elutasításra javasolta. Ezzel a 320 millió forintos költségvetésű, a Csótó közelébe kalandpark, kötélpálya, wake-board, új csónakház, modern infrastruktúra megvalósítását tartalmazó projekt zátonyra futott.

A pályázatíró gazdasági társaság 1,8 millió forintot már kiszámlázott és meg is kapott (további 8 millió forintot a tervezés emésztett fel), bár a Fidesz önkormányzati képviselői korábban szóvá tették, hogy miért nem csak siker esetén jár a fizetség. Érdekesség, hogy a cég bejegyzett tevékenységi körei között nem szerepel a pályázatírás, nem véletlenül üzletviteli tanácsadás címen állította ki a számláját. Siker esetén egyébként további 250 ezer forint járt volna a pályázatíró társaságnak.

- Egyelőre nem kaptunk részletes magyarázatot, hogy miért nem szerzett a pályázat még annyi pontot sem, amennyi a támogathatóságához minimálisan szükséges lett volna - tudtuk meg az időközben lemondott Gelencsér Andrea után a Pannonhát Dél-zalai Egyesület vezetését átvevő Bali Verától. - Egyesületünk most mindenesetre nem tervez semmit a Csónakázó-tóval kapcsolatban, hiszen ez a projekt feszültséget és szakadást okozott a szervezetben, és nem érezzük egyértelműen a támogatását a tagok részéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!