Hírek

2017.01.02. 16:19

Ne nagy, sok legyen – a harcsa lett az év hala

A Magyar Haltani Társaság által indított szavazáson az idei év hala a harcsa lett. A címért versenyben volt még a paduc és a halványfoltú küllő.

Keszey Ágnes

Már nyolcadik alkalommal hirdette meg Magyar Haltani Társaság az Év hala versenyt, melynek célja, őshonos halaink ismertebbé tétele. A tavaly ősszel indult szavazáson több mint ötezren voksoltak: mindig három halfajból lehet választani.

- A jelöltek közé olyanokat is beveszünk, melyek népszerűek, s olyanokat is, melyek nem is nagyon ismertek - mondta el érdeklődésünkre dr. Harka Ákos, a szervezet elnöke.

Az év hala versenyben a jelöltek sorában -kevésbé ismertként – a kizárólag a Dunában és mellékfolyóin élő, 10-15 centiméter nagyságú, védett hal: a halványfoltú küllő; a sodrottabb folyószakaszokon Dunán és Felső-Tiszán élő, piros úszójú paduc és a harcsa volt.

- A győztes széles körben ismert: meséskönyvekben is ott szokott lenni a nagybajszú harcsa, így már a gyerekek megismerkednek a képével. Azért is nyerhetett, mert kitűnő horgászhal. Kifogása igazi élményt jelent, a horgász számára emlékezetes marad. Szálkátlan húsa nem horgászok számára is élvezhetővé teszi- fejtette ki Harka Ákos.

Az elnök hozzátette: legnagyobbra növő halunk: 100-120 kilós példányai élnek, egy évszázada 200 kilós példányok is előkerültek, bár nem cél, hogy hatalmas egyedek éljenek. Úgy fogalmazott: jobb, ha nem nagy harcsáink vannak, hanem sok harcsánk van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!