Hírek

2009.10.02. 16:40

Nagyobb biztonságban: jelzőrendszer hetven településen

Nagykanizsa - A Nyugat-dunántúli Operatív Program támogatásával újabb 800 jelzőkészüléket telepít zalai idősek háztartásaiba a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete, mely hasonló rendszert már Nagykanizsán is üzemeltet - tudtuk meg Németh András megyei igazgatóhelyettestől.

Szalabán Attila

Mint elárulta, az Európai Unió 53 millió forinttal segíti az elképzelés megvalósítását, melyhez szervezetük 6 millió forint önrészt biztosít.

- Ebből a pénzből Nagykanizsa, Zalakaros és Zalaszentgrót térségének 70 településén tudunk olyan, testen is hordható készülékeket telepíteni, melyekkel szükség esetén riasztójelzés küldhető a diszpécserközpontba - mondta Németh András. - A segélyhívó rendszer szünet nélkül működik, és 65 év feletti, vagy súlyosan fogyatékos, illetve pszichiátriai beteg személyek vehetik igénybe. Az eszközöket ők ingyen kapják, ám a szolgáltatásért a személyes jövedelemtől függő térítési díjat kell fizetni. Cserébe egyfajta biztonságot kapnak: a készüléken lévő riasztógomb megnyomása után rövid időn belül megérkezik hozzájuk egy szociális gondozó, aki segítséget nyújt, bármi a baj.

Mint megtudtuk, jelenleg a szükséges közbeszerzési eljárás zajlik, mellyel párhuzamosan még várják az érdeklődők jelentkezését. Az igazgatóhelyettes szerint a most kialakításra kerülő házi segítségnyújtó rendszer szolgáltatását folyamatosan vezetik majd be, s a tesztelést követően 2010. január elsejével indítják el hivatalosan.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!