Hírek

2017.04.05. 11:26

Ma kit választanánk? - Elgondolkodtató interaktív keresztút az evangélistáknál

Nagykanizsa - „Igen, mi úgy gondoljuk, hogy másként döntenénk, mint Jézus kortársai és mi Jézust választanánk. De biztos ez? Ha ma megjelenne közöttünk Jézus, vélhetően ugyanolyan felháborító lenne a viselkedése és a tanítása, mint volt 2000 évvel ezelőtt. S tán éppen mi, keresztyének háborodnánk fel rajta a legjobban.”

Horváth-Balogh Attila

Hogy miért? Mert nagy valószínűséggel olyanok lennének a tanítványai, akik templomba soha nem járnak, nem keresztyének: prostituáltak, büntetett előéletűek, alkoholisták. Jézus az ő asztaltársaságukat keresné ma is, és nem az egyházi emberekét, méltóságokét. Ezért ismét Barabbást engednénk el és Jézust feszítenénk keresztre. Többek közt ez az egyik fontos üzenete annak az interaktív keresztútnak, amely a nagykanizsai evangélikus gyülekezet gyülekezeti házában látható. Mint azt Koch Szilvia lelkész elmondta: a kiállítás a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának „ajándéka”.

– Évente 10 gyülekezethez jut el az interaktív keresztút – bocsátotta előre a lelkész. – Ez tulajdonképpen a 12 stációt megjelenítő kiállítás, mely nem csak csoportok által, hanem egyénileg is végigjárható. Mindegyik állomásnál, stációnál olvasható egy rövid rész Máté evangéliumából, amihez kapcsolódik egy-egy elgondolkodtató feladat.

Koch Szilvia a legfontosabb stációnál a gyerekekkel, akik áhítattal vették magukhoz az ostyát Fotó: Szakony Attila

Koch Szilvia azt is elmondta: a keresztút felekezettől független, tehát nem csak evangélikusok, hanem katolikusok és reformátusok, illetve más felekezetek tagjai, sőt, akár ateisták is bátran megnézhetik. Ugyanis minden felekezetnek ugyanazt mondja – legfeljebb a személyes üzenete lehet más...

– Ezért azt gondolom, hogy az ökumené szempontjából is jelentős kezdeményezésről beszélhetünk – folytatta a lelkész. – A gyerekek különösen érdeklődőek és odafigyelnek az interaktív kiállítás üzenetére, kiválóan bevonhatók a feladatokkal.

A lelkésznő szerint legfontosabb stációnál ostyát vehet magához a látogató, miután kehelynyi borba mártja azt, így közvetlenül asztalközösségbe kerülhet Jézussal.

– A leginkább elgondolkodtató stáció Pilátus udvarába röpít minket, s mi is választhatunk, hogy Jézust, vagy Barabbást feszítsék-e meg? Én itt szoktam biztogatni a gyerekeket, hogy nyugodtan válasszák Barabbást és fordítsák meg az ő nevét viselő kártyát, amin ez olvasható: „Tényleg Barabbást választaná, vagy csak a kíváncsiság vezérelte? Úgyis megnézi mindkettő kártyát, és igaza van, a lényeget a másikra írtuk...” – tette hozzá Koch Szilvia.

A kiállítás nagypéntekig lesz Nagykanizsán, s munkanapokon 16 és 18 óra között bárki megtekintheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!