Hírek

2017.04.09. 11:35

A halak is jöttek - Horgászattal egybekötött családi napot tartottak Nagykanizsán

Nagykanizsa – Vidám játékokkal, közös főzéssel és horgászattal egybekötött családi napot tartott szombaton a Csónakázó-tónál a Nagykanizsai Vasutas Horgászegyesület.

Pásztor András

A tó halgazdálkodási jogát birtokló civil szervezet rengeteget tett az elmúlt időszakban azért, hogy összefogja a kanizsai pecásokat. Az új közösségi kezdeményezések sorát az év eleji horgászbál nyitotta, hétvégén pedig a családi nappal folytatódott a sor.

– Természetesen horgászversenyt is rendeztünk, külön a felnőtteknek, külön a gyerekeknek – tudtuk meg Németh Lászlótól, az egyesület elnökétől, aki elárulta: a gyakori haltelepítésnek köszönhetően rengeteg halat fogtak a versenyzők.

A vasutas horgászegyesület családi napján a gyerekek is kipróbálhatták a pecázást. A 6 éves Musztács Olivér büszkén mutatta a Csónakázó-tóból kifogott kis kárászt Fotó: Szakony Attila

– Sajnos nem tudom megmutatni azt a 16 kilogrammos pontyot, amit néhány órával ezelőtt akasztottam meg, mert már visszaengedtem a vízbe – mondta Rada Zsolt, aki szerint a Csónakázó-tóban nem egy kapitális példány úszkál.

– Már legalább harminc halat fogtam, keszeget, dévért és küszt is – mondta lelkesen a 6 éves Musztács Olivér, aki egy spiccbotot szorongatott. – Amúgy a halat is nagyon szeretem, a kedvencem a rántott ponty.

Finom halat persze mindenki ehetett szombaton, akár halászlé, akár sült formájában, de egyéb finomságok is várták a megfáradt pecásokat.

Mint megtudtuk: az egyesület még ebben a hónapban előnevelt süllőket telepít a tóba, május végén pedig valamennyi helyi horgászt várják a Kanizsa Kupa Horgászversenyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!