Hírek

2017.04.03. 15:42

Megismerni és elfogadni: nyílt nap volt az autistákat foglalkoztató cégnél Nagykanizsán

Több helyen is az autizmussal élők speciális helyzetére hívták fel kedden a figyelmet a dél-zalai városban.

Pásztor András

Az autizmus világnapjához (április 2.) kapcsolódva tegnap délelőtt nyílt üzemlátogatást szervezett a megváltozott munkaképességűeket és autistákat is foglalkoztató Kanizsa Rehab Nonprofit Kft.

Mint azt Lérántné Mátés Valéria ügyvezető elmondta: társaságuk 2005-ben egy pályázatnak köszönhetően kapott lehetőséget autisták foglalkoztatására, így jelenleg – a megváltozott munkaképességű dolgozók mellett – négy autista fiatalt foglalkoztatnak. – A srácok elég hamar beilleszkedtek, s ma már hasznos tagjai a csapatnak. Van, aki az egyszerűbb munkafolyamatot igénylő termékeinket szereli össze, de akad olyan is, aki a bonyolult műveleteket is képes elvégezni.

A szakemberek szerint az autisták életében nagy probléma, hogy az iskolából kikerülve megszűnik fejlesztésük.  Sajnos, a piaci munkáltatók zöme nincs felkészülve a foglalkoztatásukra.

Hóbor Krisztián (balról) és Nagy András (jobbról) éppen pihenőidejét tölti a Kanizsa Rehab Kft-nél. A két fiatalt Molnár Gáborné segíti, hogy megszokják a munkahelyi légkört

A Kanizsa Rehab Nonprofit Kft-nél viszont az autisták számára továbbra is van munkalehetőség.

– Számukra külön szobákat is kialakítottunk, ahol a készségek folyamatos fejlesztése mellett, szakszerűen gondoskodnak a munkába való beilleszkedésükről, fejlesztésükről – hangsúlyozta Lérántné Mátés Valéria ügyvezető, aki a meghívott vendégeket és a sajtó munkatársait körbe is vezette az üzemben.

Délután pedig a kiskanizsai Puncs Fagyizóban folytatódott a program, ahol ingyen fagyi járt az autista gyerekeknek és szüleinek. Emellett a fagyizó teraszán kerekasztal beszélgetést is tartottak, mely keretében a téma szakemberei osztották meg tapasztalataikat.

A rendezvényen részt vett Dénes Sándor polgármester, aki elmondta: csak akkor beszélhetünk valódi társadalmi integrációról, ha az autizmussal élőket és családjaikat sem szigetelik el falak. Az elfogadás legegyszerűbb módja pedig a megismerés és a támogatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!