Hírek

2017.03.17. 18:44

MSZP: átvállalhatta volna a város a kétmillió forintot

Zalaegerszeg - A legutóbbi közgyűlés napirendjéről tartott pénteken sajtótájékoztatót Kiss Ferenc az MSZP színeiben.

Magyar Hajnalka

A városi elnök kifejtette, a szocialisták nem értenek egyet a kötelező szülőtartás törvényi szabályozásával. Természetes, hogy a gyereknek elemi erkölcsi kötelessége, hogy törődjön a szüleivel, de az államnak, a társadalomnak is megvan a maga felelőssége a nyugodt időskor megteremtésében - hangoztatta. Annál is inkább, mivel az idősek több évtizednyi munkával, s ugyanennyi ideig fizetett társadalombiztosítással a hátuk mögött vonulnak nyugdíjba.

Kifogásolta, hogy a közgyűlés némileg emelte az idősek ellátásával kapcsolatos térítési díjakat. Az idősek otthonában élő 90 fő esetében ez összesen évi 2 millió forint plusz fizetnivalót jelent majd, Kiss Ferenc meglátása szerint ezt az összeget átvállalhatta volna az idén 24 milliárdos költségvetésből gazdálkodó város.

A helyi vállalkozások közbeszerzéseken való szerepléséről úgy vélekedett, nem csak az elnyert megbízások darabszámát és arányát (54 százalék), hanem azok összegét is vizsgálni kellene.

A városi ösztöndíjakról szólva szorgalmazta, hogy a középiskolákhoz hasonlóan a felsőoktatásban is az egerszegi diákok élvezzenek támogatási prioritást, függetlenül attól, hogy hol tanulnak. Beszélt még - egyebek közt -  a külterületeken élő bérleteseket kedvezően érintő utazási változásokról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!