Hírek

2016.11.29. 14:48

"Mondtam neki: ne menjél el fiam motorozni ” - Gyűjtsünk együtt Roland jövőjéért

Zalaudvarnok - Olvasóink segítőkészsége újból szép példával szolgált, ugyanis heten ajánlottak fel szobabiciklit a 16 éves Németh Rolandnak.

Magyar Hajnalka

Mint arról már hírt adtunk, tragikus baleset árnyékolta be idén a húsvéti ünnepeket a zalaudvarnoki Németh családban. Kamasz fiuk, Roland olyan súlyos motorbalesetet szenvedett, hogy egyik lábát combközéptől amputálni kellett. Az amúgy is szerény körülmények között élő szülők rengeteg váratlan kiadással szembesültek, Roland jövője pedig fojtogató aggodalommal tölti el őket.

- Az édesanya, Némethné Mészáros Anna, a beregszászi nagymama, Roland és az édesapa a zalaudvarnoki családi ház előszobájában. Együtt, nagy összetartásban igyekeznek kilábalni a bajból

A Zalai Hírlapnál immár hagyomány, hogy karácsony közeledtével gyűjtést szervezünk egy rászoruló család támogatására. Idén rájuk esett a választás. Ennek szellemében lapunk december 18-ig tartó gyűjtést szervez, s ennek előmozdítására több alkalommal is hírt adunk Roland és családja életéről. Olvasóink a cikkek végén szereplő számlaszámra történő befizetéssel járulhatnak hozzá, hogy a család kissé megnyugodva ünnepelhesse a karácsonyt.

Németh Lajos: - Mondtam neki: ne menjél el fiam motorozni

A számlára beérkező összegeket teljes egészében átadjuk részükre. Emellett kiadónk, a Pannon Lapok Társasága is hozzájárul az akcióhoz, 5 forintot ajánlva fel a Zalai Hírlap minden eladott árus példányának árából a gyűjtés ideje alatt.

Előző cikkünkben az édesanya, Némethné Mészáros Anna említést tett arról, hogy Roland talpra állását segítené a rendszeres mozgás, amihez szobabiciklire volna szükség. Olvasóink azonnal reagáltak, az elmúlt napokban többen is jelentkeztek szerkesztőségünknél, hogy szívesen odaadják használaton kívüli szobakerékpárjukat a fiatalembernek. Sőt, ketten olyan fürgék voltak, hogy öntevékenyen el is juttatták Rolandhoz a sporteszközt. Egy gonddal tehát kevesebb a hosszú listán, ami beárnyékolja a szülők gondolatait.

Rolandnak gyakorolnia kell a járást a bal lábát helyettesítő művégtaggal Fotó: Pezzetta Umberto

Folytassuk az ismerkedést a család életével. Mint már szóba került, az édesapa, Németh Lajos nem tud munkát vállalni, mert ő gondozza ágyhoz kötött, 86 éves édesapját. Emellett napközben Rolandot is ő kíséri el, ha a fiú hosszabb sétára indul.

- Minden nap kell neki gyakorolnia a járást, már bot nélkül is sikerül - újságolja az apa. - Ha kicsit messzebbre megy én is vele tartok, nehogy történjen valami, elessen, megbotoljon. Nagyon nehéz elviselni, ami velünk történik. Ennyi baj, betegség egy családban... De sajnos el kell fogadnunk amit ránk mért a sors, s minden nap tenni, amit kell.

Németh Lajos biztonsági őrként dolgozott a zalaszentgróti hűtőház portáján, ott ismerkedett meg Beregszászról áttelepült feleségével. Kisfiuk mindössze hároméves volt, amikor az apánál cukorbetegséget diagnosztizáltak.

- Úgy derült ki, hogy fogyni kezdtem. Nem így néztem én ki, 80 kilós ember voltam, nem 60... - mutat végig magán. - Naponta négyszer bököm magam inzulinnal, még este 10-kor is. Odalett az egészség, a munkabírás. Hiába szeretném, nehezet nem emelhetek, erős munkát nem végezhetek, mert baj lehet belőle.

Ahogy fia balesetére terelődik a szó, elszorul a torka.

- Mondtam neki: ne menjél el fiam, ráérsz ebéd után motorozni. De nagyon meg volt indulva, olyan szépen sütött a nap... Ha nem éppen akkor ért volna oda ahhoz az elágazóhoz, mindez nem történik meg velünk - mondja sírással küzdve. - Sajnos el kell fogadnunk, ahogy van, de a jövője felől nem tudok megnyugodni. Hogyan fogja ellátni magát? Milyen szakmát tud kitanulni? Itt van előtte az egész élet... Képzelhetik, milyen nehéz ennyi kétséggel együttélni egy szülőnek.

Három éve Roland anyai nagymamája, Erzsike is hozzájuk költözött Beregszászról. Őt sem kímélte a sors. Párját még lánya megszületése előtt elveszítette, motorbalesetben.

- Egyedül voltam, tíz éve cukros lettem én is, gondoltam eljövök a lányom után, hátha itt jobb lesz - meséli Mészáros Erzsébet. - Most meg, hogy ez történt Rolanddal, nem is bírnám ki, hogy távol legyek tőlük.

A honvágy azért gyötri, de súlyos szembetegsége miatt már utazni sem tud. Pedig egész élete a tevékeny munkáról szólt, 25 évig kőművesként dolgozott. Meghökkenésemet látva csak mosolyog.

- Többen is voltunk nők a szakmában, tömbházakat építettünk. Kemény munka volt, de jól bírtam, szerettem is. Most már persze érzem az ízületeimben a sok megerőltetést, de fiatalon ki gondol ilyesmivel... A saját házunkat is egyedül pucoltam be.

Amiben tud, segédkezik új otthonában, hiszen lánya, egyetlen munkavállalóként egész nap dolgozik. Ha Lajos távol van, ellátja az idős papát is, s tesz-vesz Roland körül.

- Ha változtatni nem is tudok azon ami történt, de legalább velük vagyok a bajban. Hiszen egy szem unokám...

(Az előzményeket ITT olvashatja)

Zalai Hírlap Adomány – számlaszám:

10300002-10583135-49020119

A kapcsolódó tartalmakról itt olvashat:

"Belém hasított le kell vágni a fiam lábát"

A szentgrótiak 73 ezer forintot adományoztak Rolandnak

Bal lábát amputálni kellett

Erőt adott, hogy a fiamért van itt mindenki


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!