Hírek

2017.03.19. 08:40

Országjáró Momentum

Zalaegerszeg - Szombaton érkezett a zalai megyeszékhelyre 45 napos országjáró körútja során a frissen párttá alakuló Momentum. A szervezet március végéig minden megyeszékhelyre eljut, mondták a jelen lévő alapító tagok.

Arany Horváth Zsuzsa

A 2015-ben 9 fővel alapított, ma 143 tagot, 600 tagjelöltet számláló Momentum szervezte a 2024-es olimpiarendezésről szóló népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtést, melyen 1800 támogató aktivista segítségével 266 ezer szignó gyűlt össze. Azóta Budapest visszalépett.

A mozgalomból lett párt nevében az egerszegiként Budapesten egyetemista Bartal Áron köszöntötte a terembe zsúfolódott, zömmel fiatal érdeklődőket, jelezve, őt felrázta az apátiából a szervezet, amely klassz helyet szeretne teremteni Magyarországból, ahol rendszerszintű problémákkal kell szerintük szembenézni. Orosz Anna elmondta, a cselekvés helyi köreit szorgalmazzák: járják az országot, s beszélgetnek a helyi gondokról, sikerekről, felelősségvállalásról.

Felidézte a Momentum hármas alapértékét: szolidaritás, teljesítményelv, pozitív nemzetkép. Utóbbihoz megjegyezte, míg a közintézményeken lobog a nemzeti zászló, a falaik közt milliárdokat lopnak. Pottyondi Edina és a Momentum több alapítója kérdésekre válaszolt a demográfiai helyzet, a menekültügy, a földtulajdonlás, az elszámoltatás, a határon túliak szavazati joga, az ellenzéki pártokhoz és az EU-hoz való viszonyukról. Hangsúlyozták, nem dühből, nem haragból szeretnének politizálni. Elmondták, a következő nagy témakörük az ügynökakták kérdése lesz, a közeljövőben ezzel fognak foglalkozni.

Ezután kisebb csoportokra bomlott a közönség és a Momentum aktivistáival az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság, az elvándorlás, a munkavállalás, a közlekedés helyi problémáiról beszélgettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!