Hírek

2014.01.31. 11:05

Modellként dolgozott Isztambulban a 2013-as Zala Szépe

Exkluzív munkalehetőséget kapott egy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező modellügynökségtől Balogh Edina, a 2013-as Zala Szépe. Lapunk legutóbbi szépségversenyének győztese nemrég tért haza kéthónapos isztambuli kiküldetéséből.

Horváth A. Attila

A nemzetközi csapat egyetlen magyar tagjaként sok-sok cégnek dolgozott, szerepelt a világhírű Elle magazinban, reklámfotózásokon, divatbemutatókon vett részt, és mindeközben igen megszerette az Európa és Ázsia határán fekvő, életvidám török metropoliszt. De hogyan kezdődött a sztori?

- Még tavaly márciusban keresett meg egy ügynökség képviselője, aki arról érdeklődött, dhogy szeretnék-e modellkedni. Mivel kiskorom óta ez volt az egyik álmom, igent mondtam, majd részt vettem egy felkészítő tréningen, azután többfordulós verseny következett, végül nemzetközi szerződést kaptam. Nyáron modelltáborban voltam, az ősszel pedig felhívott a booker (menedzser), és megkérdezte, tudok-e utazni, mert volna egy nagy lehetőség. Kicsit meg voltam ijedve: Isztambul, 2 hónap, ráadásul az érettségi előtt... Végül beleegyeztem és november közepén elutaztam. Most, januárban tértem haza idézi fel a Zalaegerszegen élő, Keszthelyen tanuló diáklány.

Az egyik ruhát reklámozó divatfotó (fent). Sok munkát kapott a zalai diáklány (Fotó: Balogh Edina)

Az első két hét nagyon nehezen telt, mivel csak alapszinten beszélte az angolt (a német és a francia megy igazán Edinának), de miután belejött, nem volt gond a kommunikációval. Hazautazás előtt már olyan érzései voltak, hogy szívesen maradna még...

- Sariyer kerületben laktunk, a város európai oldalán. Esténként e-mailben jött értesítés arról, hogy másnap mennyi és milyen jellegű castingra kell mennünk, milyen ruhát vegyünk fel, hány órára legyünk kész. Musztafa, a sofőrünk nagyon jó fej volt, karácsony előtt még vendégségbe is meghívott minket, a felesége főzött nekünk mindenféle török finomságot. Volt olyan nap, amikor 11 castingon vettünk részt, és reggel 8-tól este 10-ig folyamatosan dolgoztunk. Sokan lenézik a modelleket, mondván, hogy nem csinálnak szinte semmit, de én itt megtapasztaltam, hogy nehéz, és nagy kitartást követel ez a munka. Például két hétig lázasan mentem dolgozni, mert nem akartam megkockáztatni, hogy betegség miatt hazaküldjenek említi meg Edina, aki 18 és fél évével sokáig a legfiatalabb lány volt a csoportban.

Elsősorban reklámmunkákra kérték fel a világ különböző országaiból toborzott modelleket. Edina két török tévéadón is szerepelt, valamint egy kampányban az egyik kozmetikai nagyvállalat hajfestékét népszerűsítette két másik lány társaságában. Az itt készült reklámfotóval bekerült az Elle magazin török kiadásába, továbbá egy nagy kereskedelmi konferencián is bemutatta a terméket. Ezenkívül hat úgynevezett web shootingon vett részt; az ilyen eseményeken internetes katalógusokba fotóztak ruhákat.

- Egész napos munkát jelentett ez is, és a feladat teljesítéséhez elképesztően sok ruhát kellett felvennünk. Úgy működött a dolog, hogy a stylist villámgyorsan rámhúzta az egyik ruhát, aztán rohantam be a stúdióba, elkészült néhány fotó, majd futás vissza, ruhacsere, és így tovább... Azt mondták ennél a cégnél, hogy szerettek velem dolgozni, mert jól tűrtem a tempót, míg sok lány hisztizett, például a haja miatt.

Divatbemutatón is járt Edina: újrahasznosítható anyagokból, szemeteszsákból, papírból készült ökoruhákban vonult fel modelltársaival együtt. A zalai lány büszke arra, hogy bár 25 modell dolgozott ezen a projekten, egyedül ő mutathatott be két különböző öltözetet.

Az Edináról készült fénykép a török Elle magazinban

- Volt a csapatunkban orosz és cseh lány is, és még sokféle nemzetiség, de én brazilokkal laktam együtt, akikkel nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki. Egyébként az egész várost megszerettem, a török emberekben pedig pozitívan csalódtam. Kedvesek, barátságosak voltak, még karácsonyi ajándékkal is megleptek, holott ők nem is tartják ezt az ünnepet. Ahol csak megtudták, hogy magyar vagyok, máris a kedvencük lettem... Egyébként is úgy viselkedtek velünk, mintha sztárok lennénk; jó érzés volt, hogy sokan kértek közös fotót, vagy ingyen beengedtek minket a diszkóba, ahol persze nagyon vigyázott ránk az ügynökség. Egyedül voltam magyar lány, a nevemet nem is tudták kiejteni helyesen, általában Edzsinának , Edzsinnek hívtak.

Edina büszkén jegyzi meg: ahhoz képest, hogy először vállalt ilyen feladatot, sok munkája volt Isztambulban, az ügynökség pedig elégedett volt vele, és várja is vissza. Erről lehet szó de szigorúan csak az érettségi után. Arra a kérdésre, hogy mit adott neki az utazás, Edina úgy válaszol: elsősorban önbecsülést és önállóságot.

- Természetesen nem szálltam el , de megtanultam elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok. Ezt a hozzáállást a brazil lányoktól tanultam. Az egyikük, Michelle volt odakint a legjobb barátnőm; sírtunk a búcsúzáskor, de interneten tartjuk a kapcsolatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!