Hírek

2015.10.26. 12:09

Minden csepp vér - Véradás a Halisban

Nagykanizsa – Csütörtökön 12 és 16 óra között véradást rendez a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület a Halis István Városi Könyvtárban.

Horváth-Balogh Attila

A hagyományos karitatív akcióról Budavölgyi Kálmán ügyvezető elnök, Antal Istvánné, a civil szerveződés egészségügyi és szociális munkacsoportjának vezetője, valamint Dömötör Balázs, a Magyar Vöröskereszt zalai szervezetének véradásszervezője sajtótájékoztatón számolt be.

Utóbbi elmondta: a véradásra csütörtökön 12 és 16 óra között kerül sor a bibliotékában, partnerségben a könyvtárral és a Vöröskereszttel. Dömötör Balázs kiemelte: ahhoz, hogy Zala vérellátása zökkenőmentesen biztosítható legyen, a megyében hetente összesen 280 egység (egy egység egy véradót jelent) vérre van szükség, ebből Nagykanizsa és a térség „kötelezettsége" 100 egység. A civilek kezdeményezésére (amire évente 2-3 alkalommal kerül sor) egyszer-egyszer közel félszáz véradó jön, ami mindig nagy segítség, hiszen a feszített helyzetben minden csepp vér számít. Antal Istvánné végül megjegyezte: a véradás alkalmával aktívak a civil kerekasztal közösségei, melyek tagjai segítenek újabb és újabb véradókat toborozni. De természetesen a csütörtöki véradáson mindenkit várnak, aki szeretne segíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!