„Mi együtt egy szép nagy család vagyunk!”

Pár nemzedékkel ezelőtt, de talán még napjainkban is, ha megkérdeztek pár kisgyereket, hogy „mi szeretnél lenni, ha nagy leszel”, a lehetséges válaszok között biztos, hogy szerepelt a tűzoltó. S még József Attila is említette  Altatójában, miszerint „tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka. Aludj el szépen, kis Balázs.” Európa szerte az összes hivatás közül a társadalmak által egyik, hanem a leginkább megbecsült szakma a tűzoltóké, hisz emberéleteket mentenek, sok esetben a sajátjuk kockáztatásával. Felvettük a kapcsolatot a Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó Parancsnoksággal, majd Cseresznyés Dániel főhadnagy, szóvivő közbenjárásával, két „lánglovaggal”, Sebestyén József főtörzsőrmesterrel és Sipos Tamás őrmesterrel beszélgettünk hivatásuk szépségeiről, hazai megítéléséről és nehézségeiről.

Habár abban mindkét riportalanyunk egyetértett, hogy a gyerekek érdeklődését valóban még a mai napig is felkeltik a tűzoltók, különösen a tűzoltóautók, s az autón lévő felszerelések, ám egyiküknek sem a tűzoltói munkakör volt az, amit megálmodtak maguknak gyermekkorukban. József mérnök szeretett volna lenni, míg Tamásnak a szakközépiskola elvégzése után nem sikerült szakmájában elhelyezkedni, rá tíz évre jött a tűzoltói lehetőség, amit megpályázott, és felvételt is nyert.

Természetesen nem egyik napról a másikra lehet valakiből tűzoltó. Több szegmensből álló kiképzésben kell részt venni azoknak, akik felvételt szeretnének nyerni. Ez a kiképzés, mivel József és Tamás nem egy évben végeztek, némileg eltért két riportalanyunknál.

József a következőket mesélte. „Nálunk 4 hónapos alapkiképzés volt, napjainkban már nem ez a forma van. Elméleti és gyakorlati része is volt a kiképzésünknek. Az elméleti résznél tűzoltással, tűzoltó technikákkal kapcsolatos ismereteket kaptunk, majd megismertük a tűzoltógépjárműveket, az oltóanyagokat és azok tulajdonságait is. A gyakorlati résznél pedig az alap eszközöket megtanultuk használni.” Tamás kiképzése az, ami a mai napig kötelező egy leendő tűzoltó számára. „Nálunk hat hónapos volt az alapkiképzés, ebből két hónap volt fizikai, erőnléti felkészítés, amit Körmenden végeztünk el, az ottani Rendészeti Szakközépiskolában. Majd jött a 4 hónapos blokk Budapesten, ahol magáról a tűzoltóságról, a gépek használatáról oktattak minket, és a képzésben szerepelt például olyan feladat is, ahol egy valóban égő házba kellett behatolnunk.”

De, milyen gépeket használatát kell megtanulnia egy tűzoltónak?

„Feszítővágót, szivattyúkat, motorfűrészt, ezek közül mindet tudni kell kezelni. Amit egy tűzoltónak a munkája során lehetséges, hogy használni kell, mindent meg kellett tanulnunk, s pár műszaki adatot is.” Mondta József, majd még a következőket tette hozzá. „A különleges szerek közül véleményem szerint a gépezetes tolólétrát a legnehezebb használni, de ennek kezelése az alapképzésben nem szerepel. Az évek során, ha valaki ambíciót érez magában, és a parancsnoka is támogatja az addigi munkája alapján, akkor részt vehet olyan képzéseken, ahol lehetőség adódik az előbb említett különleges szer kezelését elsajátítani ”

Szeptember elején az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalára egy szinte sokkoló videót töltött fel, amin a mentőautók belsőkamerás felvételeit mutatta, s azt, hogy mennyire figyelmen kívül hagyják a szirénázó mentők elsőbbségét az autósok. A felvételek javarészt Budapesten készültek, kíváncsiak voltunk, hogy a zalai tűzoltók milyen mértékben találkoztak ezzel a jelenséggel.

József  tapasztalatai nem olyan rossza, ahogy  azt a mentős videó mutatta. „Általában az emberek elengednek minket, szinte csak az nem, aki nem is vesz észre. Igazából probléma leginkább abból fakadhat, ha megijednek a szirénától, és nem tudják, hogy miként kezeljék a helyzetet, gyorsítsanak vagy lassítsanak. Nálunk nem olyan drasztikus a helyzet, mint Budapesten, bár az is igaz, hogy kevesebb riasztás érkezik hozzánk, mint a fővárosban.” Tamás ezzel a témával kapcsolatban egy örök igazságra világított rá. „Akkor van elsőbbségünk, ha megadják! Éppen ezért minden kereszteződésbe úgy kell bemennünk, hogy számolunk azzal az eshetőséggel, hogy nem adják meg az elsőbbséget.”

Arról is érdeklődtünk, eddigi munkájuk során, mi volt a legjobb és mi a legmegrázóbb élményük.  József a következőket mesélte. „Nagyon sok esetben kellett halotthoz kimennünk. Többször is előfordult, hogy vízbe fulladt embereket hoztunk ki, de talán a halál még nem is annyira megrázó. Nekem sokkal nehezebben sikerült azt megszoknom, ha egy súlyos, vérző sebet láttam, pláne, ha egy gyermek sérül meg.” Majd Tamás folytatta. „Én pályám elején, 1 évig nem voltam halálesetnél. Aztán valahogy úgy hozta az élet, hogy rövid idő alatt, szinte minden szolgálatom során volt egy olyan káreset, ahol elhunyt emberhez vonultunk kollégáimmal. Nehéz feldolgozni, pláne akkor, ha az ember előtte még nem látott halottat. Volt egy eset, ahol a vízimentők megfulladt kisgyereket vettek ki a vízből, azon nagyon nehezen tudtam túltenni magam.”

De ennek a hivatásnak is van egy ennél sokkal szebb oldala. A pozitív élményeiből József a következőt emelte ki. „Az, hogy próbálnak segíteni nekünk az emberek, nagyon jó érzés. Én voltam Devecseren a vörösiszap katasztrófánál, szinte annyi ételt és italt kaptunk, hogy nem tudtuk megenni.” Tamás a tűzoltók közötti bajtársiasságot emelte ki. „ Mi együtt egy szép nagy család vagyunk. Soha nem fordul elő olyan eset, hogy „te még csak x éve vagy tűzoltó, ezért nem segítek neked”. Ha valaki elfárad, akkor váltjuk egymást a káreseteknél, megosztjuk a munkát és az, hogy számíthatunk a társainkra nagyon jó érzés!” A történeteket végig hallgatva, azt már megtudtuk, hogy lelkileg van egy nagyon nehéz oldala a tűzoltó szakmának, de mennyire megterhelő fizikálisan? „A fizikai része akkor megterhelő, ha tényleg fel kell venni a bevetési ruhát és zárt helyiségben például lakástűznél kell beavatkoznunk vagy nyáron, 40 fokban egy bálatűz is nagyon megterhelő tud lenni, pillantok alatt ki lehet száradni, ha az ember nem figyel. De önmagában már a bevetési ruha órákon keresztül történő viselése is kemény feladat.” Tamás a következőkkel egészítette ki kollégája gondolatait. „Évente fizikai felmérőn kell részt vennünk, és azt teljesíteni kell, hogy dolgozhassunk. Van egy ciklus képzési tervünk, ami pontosan meghatározza, hogy milyen fizikai, s szellemi vizsgán kell megfelelnünk.”

Arról, hogy mennyire keresett ez a szakma napjainkban, Cseresznyés Dániel szóvivő szolgált beszédes adatokkal.

„Tízszeres túljelentkezés szokott lenni, ha Keszthelyre, Nagykanizsára, Lentibe vagy Zalaegerszegre hirdetünk felvételt. Ma már nagyon kevesen hagyják el a szakmát, 4-5 éve volt egy nagyobb hullám, akkor többen nyugdíjba mentek. Legutóbb országos szinten 200 fő került a katasztrófavédelemhez, mint beosztott tűzoltó, amire 800 jelentkező volt. Úgy gondolom ez is azt mutatja, hogy abszolút megbecsült szakma a miénk.”

Miután Dániel is említette a szakma megbecsültségét, az 5-6 évvel ezelőtti nyugdíjazási hullámot, érdeklődtünk, a külföldi munkavállalás és az, hogy emiatt hagyja valaki ott a tűzoltói hivatást, mennyire jellemző ma Magyarországon, Zalaegerszegen. Kérdésünkre József válaszolt.

„Nem jellemző, talán egy kollégám volt így. Akinek van itthon másodállása, az buta lenne elmenni. Akinek nincs, és azért megy el, az már egy más kérdés. A mi munkaidőnk úgy van felépítve, hogy 24 órát vagyunk szolgálatban, amit 48 óra pihenés követ. Ez egy műszaki beállítottságú hivatás, s a legtöbb ember már úgy jön ide, hogy van egy szakmája, így könnyedén talál másodállást. Aki elment, szinte mindenki vissza akart jönni.”

Beszélgetésünk zárásaként a jövőt firtató kérdésre válaszoltak riportalanyaink. József legfontosabb terve egy lakás és a családalapítás, ahogy ő fogalmazott, „a többi csak másodlagos”. Tamás pedig szakmailag szeretné még tovább képezni magát.