Hírek

2017.07.24. 08:48

Mennyit kereshet szakmunkásként? Mutatjuk!

A második negyedévben újabb 2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer béradatot feldolgozó elemzéséből.

A betanított munkát végzőknél 23 százalékos, míg a szakmunkásoknál 12 százalékos volt a növekedés az előző év második negyedévéhez képest.

A fizikai dolgozók körében egy év alatt 759-ről 887 forintra emelkedett az átlagos órabér. Ezen belül a szakmunkások átlagbére 814-ről 912 forintra nőtt, míg a betanított munkát végző dolgozók tavaly első negyedévi 709 forintos átlagbére 867 forintra emelkedett. A régiók alapján jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek: míg a Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön 740-780 forint közötti átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Nyugat-Dunántúlon 900, míg Közép-Magyarországon 950 forint körül alakul.

A fizikai dolgozók órabéreinek növekedését elsősorban a munkaerőhiány ösztönzi - ismertette a felmérésben Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, ezt jól mutatja, hogy a jobb munkalehetőségekkel rendelkező régiókban jóval nagyobb az éves növekedési ráta. Miközben a Dél-Dunántúlon gyakorlatilag nem változott az órabérek átlagos szintje, Közép-Magyarországon, illetve a Nyugat-Dunántúlon az emelkedés mértéke elérte a 30 százalékot.

A BDO Magyarország ugyanakkor több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2016 második negyedévéhez képest átlagosan 3,2 százalék volt. Az év elejéhez képest bekövetkezett emelkedés mértéke pedig 0,9 százalék alatt maradt.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere elmondta: a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak fizetésemelései továbbra az infláció követésén alapulnak. Ennek jelentős hatása van a fluktuációra is, az érintett körben a kilépések aránya egy év alatt 12 százalékról 17 százalékra nőtt. A munkahelyet váltók a tapasztalatok alapján jelentős, akár 20-30 százalékot is meghaladó béremelést tudnak elérni új munkakörük betöltése során - tette hozzá.

A BDO a felmérés során vizsgálta a középvezetők bérszerkezetének változását is. Az adatokból kitűnik, hogy a kiegészítő bérelemek aránya nem csupán a jelentős minimálbér-emelés során közvetlenül érintett, alacsonyabb besorolású munkavállalók esetében csökkent, hanem a középvezetők szintjén is visszaszorulóban van. Míg 2016 első felében a kiegészítő bérelemek - például a bónusz, a jutalom, a bérpótlékok - ebben a körben a teljes fizetésnek átlagosan 14 százalékát tették ki, az idén ez a mérték 10 százalékra esett vissza.

A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. a hazai munkaerőpiac meghatározó szereplője: a munkaerő-kölcsönzés területén a második, míg a munkaerő-közvetítés területén a harmadik legnagyobb szolgáltató. Nettó árbevétele 2016-ban megközelítette a 15,5 milliárd forintot.

A BDO Magyarország a legnagyobb magyar tulajdonban lévő professzionális könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat. A cég tagja a világ 158 országában jelen lévő BDO International hálózatnak, amely globális szinten az ötödik legnagyobb könyvvizsgáló és tanácsadó csoport.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!