Hírek

2017.04.04. 14:27

Túlélték a rákot, Nagykanizsán mondták el, mire kell figyelni

A mellrák 90-95 százalékban gyógyítható, ha időben észreveszik a betegséget. Ezért nagyon fontos az önvizsgálat.

Horváth-Balogh Attila

Többek közt erről beszélt kedden 3 nagykanizsai középiskolában és egy felnőttképző intézményben dr. Kenessey Andrea budapesti kardiológus, aki sorstársával, Balassa Gabriellával a Mellrák Fórum – Nem vagy egyedül! Alapítvány képviseletében kereste fel a dél-zalai középiskolákat. Mindketten a mellrák elleni küzdelem elkötelezett hívei, ugyanis ők már – ahogy Gabriella fogalmazott – jó eséllyel túlélték a gyilkos kórt. Az előadásokat a Király Női Klub szervezte.

– Egy évvel ezelőtt már végigvittük a sorozatot, de azt gondoltuk, hogy ezt a témát nem lehet elégszer ismételni – bocsátotta előre dr. Ignácz Andrea, a Király Női Klub ötletgazdája és vezetője. – Ezúttal kifejezetten a fiatalokat keressük meg – reményeink szerint ugyan ez a probléma most még őket nem érinti, de az előadások során olyan információkat kapnak, amelyek elkísérik őket egész életükben – tette hozzá dr. Ignácz Andrea.

Dr. Kenessey Andrea elárulta: országjáró missziójuk lényege, hogy a fiatal nők figyeljenek oda saját testükre.

– Egyre fontosabbnak tartjuk, hogy a fiatalokra koncentrálva megmutassuk: ők tehetik a legtöbbet az egészségükért, nekik kell odafigyelniük a saját testükre annak érdekében, hogy a legkisebb eltérést is hamar észrevegyék – hangsúlyozta a doktornő.

Mód Mercédesz egy demonstrációs eszközön a mellben lévő esetleges csomók kitapintását gyakorolja. Balról dr. Ignácz Andrea, Dr. Kenessey Andrea és Balassa Gabriella

Dr. Kenessey Andrea előadásából kiderült: érdemes olyan jelekre felfigyelni, mint például a váladékozó, befelé forduló mellbimbó, behúzódások a mell bőrén, illetve a legalapvetőbb, ha csomó tapintható az emlőben, esetleg a hónaljban. A rizikófaktorok közt említette a családi terheltséget, a késői első terhességet, a bioritmus felborulását, alkoholfogyasztást, dohányzást, stresszt, a kozmetikumokban, növényvédő szerekben, ételekben felhasznált kemikáliákat. Hozzátette, a testi-lelki egészséghez az is kell, hogy a lányok-asszonyok békébe kerüljenek a testükkel és elfogadják azt.

Richterné László Erzsébet, a tegnapi első helyszín, az NSZC Thúry György Szakképző Iskolájának igazgatója elmondta: 19-20 éves, technikusképzésben résztvevő tanulókat hívtak az előadásra, mert úgy érezték, ez a korosztály a legfogékonyabb.

Egy diák, Mód Mercédesz a program végén megjegyezte: hasznos és új információkat kapott a mellrákról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!