Hírek

2017.01.16. 19:30

Megújuló utcák és terek

Zalaegerszeg - Megújul a megyeszékhely két frekventált tere és további huszonhét helyen épülnek utak, járdák, közművek.

Arany Gábor

A részletekről az egyik helyszínen, a landorhegyi városrészben működő Keresztury VMK előtt tartott sajtótájékoztatón számoltak be. Bevezetőjében Balaicz Zoltán polgármester felidézte, befejezéséhez közeledik a 2,7 milliárd forintos fejlesztés, amelynek része volt a botfai körforgalom építése, a Rákóczi utca felújítása, és a 74-es út rekonstrukciója is. A 2016 végén kapott 1,5 milliárd forintos támogatás segítségével pedig folytatódik a megyeszékhely közterületeinek megújítása.

Mint kiemelte, a támogatás elnyerésében döntő szerepet játszott Vigh László országgyűlési képviselő, a tervek előkészítésében pedig Bali Zoltán önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke. Vigh László kiemelte, a fejlesztések azért kaptak kormányzati támogatást, mert a zalai megyeszékhely önkormányzata időben és jól előkészített projektekkel rendelkezett.

Makovecz Tamás önkormányzati képviselő először a Landorhegyet érintő és már megvalósult felújításokat vette számba, majd pedig örömét fejezte ki, hogy a művelődési központ előtti tér évek óta szorgalmazott felújítása hamarosan megvalósul. Bali Zoltán két munkát emelt ki, utalva a nyári esőzés okozta gondokra. A Biró Márton utcában az áteresz átépítése az Avas-árkon, illetve a Vizsla-árok bővítése a Vizslapark megújításakor.

Makovecz Tamás, Balaicz Zoltán, Vigh László és Bali Zoltán (balról jobbra) a fejlesztéseket bemutató tablókkal a Keresztury VMK előtt Fotó: Katona Tibor

A most kapott támogatásnak köszönhetően tehát jövő év végéig egy híján harminc helyen bukkannak fel majd az építők. Felújítják és akadálymentesítik a Keresztury művelődési központ előtti teret és lépcsősort, valamint átépítik a városi sportcsarnok, új nevén Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok előtti teret, együttesen mintegy 250 millió forintból. Az arányos városfejlesztés jegyében utakat, járdákat újítanak fel, bekötőutat és parkolót alakítanak ki, illetve csapadékvíz-elvezető árkokat építenek, amelyre összesen több mint 600 millió forintot fordítanak.

Néhány a helyszínekből: az Arany János és a Mártírok útja közötti átkötő út épül, felújítják a Kinizsi, a Mátyás király, a Csilla, a Csácsi, a Csörge, a Telekalja, a Toposházi utcát, a Vasút út keleti szakaszát, a Gyimesi utcát a Köztársaság és az Átalszegett között. Járdát építenek Vorhotán és a Kaszaházi úton. Parkolót alakítanak ki a Kinizsi utca 80. előtt, a Mókus és Köztársaság utca találkozásánál, a Gyimesi utcában. A Kossuth és Hegyalja utcai tömbbelső útjait is felújítják.

Az infrastrukturális fejlesztések harmadik csoportjába azok kerültek, amelyek vállalkozások megközelíthetőségét javítják. Az önkormányzat által korábban létrehozott Vállalkozói Alap 600 millió forintot meghaladó költségvetésű beruházásában egyebek mellett a Sport utca aszfaltburkolata újul meg, a Bíbor utcában csatlakozás épül, parkolót bővítenek a Zrínyi úton, kerékpárút lesz a Berzsenyi utcában, buszforduló az Egervári úton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!