Hírek

2017.02.13. 19:20

Lelki terror az interneten

Zalaegerszeg - Az internet kétségkívül az emberiség egyik legnagyobb találmánya, de sok árnyoldala is van. Gondoljunk csak bele: egyre többször találkozhatunk a netes zaklatás fogalmával. A Munkácsy Mihály Szakgimnázium és Szakképző Iskolában az iskolai erőszak mellett erre is felhívták a figyelmet az egészségnapon.

Rákos Bianka

A megalázás, a zaklatás sajnos mára a világhálóra is kiterjedt. A fiataloknál gyakori, hogy különböző Facebook posztokban piszkálják a másikat, de arra is akad példa, hogy álnéven zaklatják osztálytársukat.

- Az interneten ugyanaz számít bűncselekménynek, ami a való világban is - figyelmeztetett mindenkit Tóth László rendőr őrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa. - Sajnos a fiatalok sokszor azt gondolják, hogy amit a világhálón tesznek vagy mondanak, annak nincs jelentősége - mondta, majd hozzátette: kétszer is át kell gondolni, mit osztunk meg az üzenőfalunkon vagy a különféle fórumokon.

Minden bizonnyal sokakkal megesett már, hogy egy átmulatott este után másnap reggel előnytelen képekkel szembesültek. Régen ezt egyszerűen el lehetett tüntetni, de ma már, amennyiben a netre is felkerül, szinte lehetetlen. Ahogy a szakértő fogalmazott: az internet nem felejt. A közösségi oldalakon, fórumokon nagyon egyszerűen visszakövethetők a fényképeink, melyek rossz kezekbe kerülve rengeteg problémát okozhatnak.

- Képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni a digitális adataikat. Félelmetes belegondolni, de sokunk azt sem tudja, hogy egy régebbi telefonja éppen hol van, és milyen adatok, fotók maradtak rajta - fejtette ki a rendőr őrnagy.

Tóth László rendőr őrnagy azt tanácsolja, hogy mindig alaposan gondoljuk át, mit osztunk meg az interneten Fotó: Pezzetta Umberto

A tinédzserek körében különösen nagy a kockázat. A friss szerelmespároknál az is előfordul, hogy kompromittáló képet küldenek a másik félnek. 2012-ben egy kanadai tinédzser, Amanda Todd azért lett öngyilkos, mert iskolatársai egy róla készült meztelen kép miatt terrorizálták. A fotót egy internetes udvarlójának küldte el, ám a fiú visszaélt a helyzettel és továbbküldte a lány ismerőseinek. Amanda egy segélykérő videót is feltöltött a YouTube-ra, amelyben elmeséli, hogyan alázták meg iskolatársai, de sajnos az esetet csak a halála után kapta fel a média.

- Ha valaki magáról kihívó képet küld valakinek, attól a perctől, ahogy kikerül a kezéből, nem fogja tudni, ki fér majd hozzá. Az is benne van a pakliban, hogy az illető ezzel a tartalommal visszaél majd. Mindig felhívjuk a figyelmet: ilyen jellegű digitális fotót sose készítsünk magunkról és ne küldjük el senkinek - figyelmeztetett a szakértő.

A netes zaklatás kéz a kézben jár az iskolai erőszakkal is. Az osztályon belüli kiközösítés sokszor kiterjed a közösségi oldalakra is.

- A tinédzserekre jellemző, hogy aki kicsit más, azt kiközösítik. A gyerekek nem túl toleránsak. Ezt a viselkedést csak neveléssel és szülői példamutatással lehet megakadályozni. Fel kell hívni a gyerek figyelmét arra, hogy nem lehet senkit következmények nélkül bántani. Se fizikailag, se verbálisan, se interneten, sem pedig szemtől szembe - mondta Tóth László.

A rendőr őrnagy szerint a bántalmazott gyerekeknek jobb, ha először a közvetlen környezetükben élőktől, a szülőktől, nagyszülőktől, tanároktól kérnek segítséget. S az internet jó oldala, hogy rengeteg weblap is foglalkozik az iskolai bántalmazás témakörével, amelyeken szintén lehet segítséget kérni.

Az egészségnapi előadáson a diákok egy interaktív játék, a Mentsétek meg Gordont kapcsán ismerhették meg az iskolai erőszak és az internetes zaklatás fogalmát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!