Hírek

2016.08.18. 11:05

Kútba dobta a feleslegessé vált kutyáját

Nagykanizsa – Nem tudta magával vinni a kutyáját és hogy megszabaduljon tőle, majdnem megölte az a nő, aki ellen nemrég emeltek vádat állatkínzás miatt.

Arany Gábor

A vádirat szerint a középkorú asszony ez év május elején elköltözött kisrécsei albérletéből, ám a kutyáját már nem vihette magával az új helyre. B. Mária az állatot ismerősére bízta, ám a kutya rendszeresen megszökött és visszament a korábbi lakóhelyére.

Fotó: police.hu

A Petőfi utcai házba azonban már új lakó költözött, akit zavart az állat felbukkanása, ezért panaszt tett az önkormányzatnál. Onnan telefonon értesítették B. Máriát és felszólították, hogy a kutyát távolítsa el a kisrécsei ingatlanról.

Ennek a nő oly módon tett eleget, hogy május 24-én délután három óra tájt visszament volt lakóhelyére, a kistestű kutyát megfogta és az udvaron, az utcai kerítéshez közel lévő, 14 méternél mélyebb kútba dobta, majd a tetejét lefedte. Ez után távozott.

A szerencsétlen állat nem fullad bele a vízbe, a nyüszítésére viszonylag hamar felfigyelt egy közelben lakó nő, aki délután fél öt körül értesítette a rendőrséget. A járőrök hívására kiérkező tűzoltók emelték ki a kutyát és az állatvédők biztonságba helyezték.

Kis-Király Ervinné dr., megyei főügyész-helyettes a történtekről tájékoztatva közölte, a kutya gazdája ellen különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására indítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!