Hírek

2017.07.13. 17:35

Akciók közé szorultunk - A kereskedelemben alig másfél hónapig tartott a nyár

KÖRKÉP - Nehéz olyan időszakot találni, amikor nincs valamilyen akcióval kecsegtető plakát, tábla az áruházak eladótereiben, kirakataiban. A legnagyobb leárazások azonban a szezonváltásokhoz kapcsolódnak, mint most is.

Hajdu Péter

Pedig alig indult be a nyár, és máris söprik ki a nyári készleteket. Zalaegerszegen, a Balatoni útról nyíló nagy bevásárló komplexum ruhás-cipős sorában például már nem találni olyan üzletet, amelyik ne tartana szezonális kiárusítást.

Van, ahol 30-50, sőt, akár 70 százalékos kedvezményt is kilátásba helyeztek a kirakatban, bent az eladótérben pedig az akciós táblák erdeje lóg a plafonról. Igyekeznek már megszabadulni a fürdőruháktól, a pólóktól, olcsóbbak bizonyos napszemüvegek is, továbbá a cipők egy része.

- A nyári cipőket, szandálokat, szandálcipőket, papucsokat már mi is leáraztuk 20-30 százalékkal. Mindig a multik kezdik a szezonális akciózást, és ehhez nekünk kiskereskedőknek is alkalmazkodnunk kell, hogy megtartsuk a vevőket - mondja Erdélyi Tibor, az egyik zalaegerszegi belvárosi cipőbolt vezetője.

Csányi Csilla szerint a hölgyek akciók idején bátrabban választanak
Fotó: Szakony Attila

- Mi a héten kezdtük a szezonális leárazást, a zárt pömpsz cipők és általában az alkalmi cipők kivételével. Egyre előbbre jönnek ezek a kiárusítások, a multik már június végén megkezdték, így alig másfél hónapig tartott a ruházati kereskedelemben az idei nyári szezon. Az árukészletünknek körülbelül a harmadát kitevő lábbeliféleségeket adjuk olcsóbban. Vannak vevők, akik csak a leárazásra utaznak, és mivel a lábuk már nem nő, mert felnőttek, ilyenkor több párral is vesznek. Egyrészt még sokáig tart a nyár, illetve jövőre is eláll a nyári cipő - mondta a kiskereskedő.

Nagykanizsán, a Fő utcán egy ékszerüzlet a kirakatára ragasztott "nyári vásár" felirattal csalogatja a vevőket. Az üzletvezető, Petró Ágnes szerint sokkal jobb döntés nyár elején akciót hirdetni, hiszen az évszak végén általában az ékszereket kereső hölgyek az iskolakezdésre koncentrálnak.

Erdélyi Tibor szerint aki meg akarja tartani a vevőit, az már akciózik
Fotó: Dezse Anna

- Ráadásul ilyenkor sokkal több pénz van a zsebükben és szívesebben is vásárolnak, ehhez ha kedvezményt is kínálunk, akkor még határozottabban döntenek - tette hozzá az üzletvezető. - Amikor a nyár eleji akciók néhány éve elkezdődtek, akkor sok bolt szinte féláron kínálta a portékáit, ám mostanában 20-50 százalékot engednek az eredeti árakból.

Petró Ágnes hozzátette: a trendi divatmárkák számára a nyári időszak számos új kihívást tartogat, ugyanis a színes darabokat könnyed viselettel nagyon jól lehet kombinálni. A barna bőrön jobban mutatnak a karkötők, a nyakláncok, mint esetleg télen a pulóverek takarásában.

Petró Ágnes, egy kanizsai ékszerüzlet tulajdonosa szerint a színes karkötők különösen kedveltek a nyári időszakban

Ottjártunkkor épp a kirakatot nézte a 17 éves rigyáci Borsos Fanni, aki szerint mindenki felfigyel az akciókra és ezek biztosan kedvet csinálnak a vásárláshoz. Ő is figyeli az engedményeket, hiszen a divatékszereket is jóval kedvezőbb áron lehet elérni.
Egy kanizsai bevásárlóközpontban működő, jórészt ruhákat és kiegészítőket is forgalmazó üzletben ugyancsak már messziről jól látható plakát hirdeti a nyári kedvezményeket.

- Az akciókat a multinacionális cégek hozzák rendszerint előrébb, s ezt muszáj nekünk is követnünk - fogalmazott Csányi Csilla tulajdonos. - Augusztus végén itt van az őszi kollekció és praktikusan ezeknek a daraboknak kell a hely. A készletkisöprés lényeges, s talán ebben az időszakban a hölgyek is bátrabban nyúlnak a pénztárcájukba. Bár mindenki tudja, nyáron Kanizsa valósággal kiürül, mindenki a Balatonon pihen, ezért nincs tülekedés.

A felsőrajki Cziráki Beáta évszaktól függetlenül gyakran vásárol az üzletben. Mint elmondta: az akciók látványa, a kedvezőbb árfekvés sokat segít a döntés meghozatalában. Azonban, ha a női szem meglát például egy szép szandált, akkor a vásárlást semmi nem akadályozhatja meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!