Hírek

2012.06.07. 18:51

Könyvhét Zala megyében: idén 310 kötet jelent meg, köztük két zalai költőé

Megyei körkép - Bár napok óta találkozunk könyves rendezvényekkel, a 83. Ünnepi Könyvhét csütörtökön nyílt meg hivatalosan.

Gyuricza Ferenc

„A könyvek dicsérete mindig bensőségesebb, emberibb alkalom, mint más hivatalos ünnepek”, mondta a zalaegerszegi megyei könyvtárban csütörtök délután megnyitó beszédében a Széchenyi-díjas dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész. A zalai könyves események kitüntetett állomását a tudós vendég előtt Kiss Gábor, a házigazda intézmény igazgatója vezette be, arról tájékoztatva, hogy a könyvhétre készült prospektus tanúsága szerint idén 310 új kiadvány látott napvilágot, s köztük két zalai költő verseskönyve: a 70 éves Péntek Imre Hajtűkanyar című, és Szálinger Balázs Köztársaság című gyűjteménye. Mindketten József Attila-díjasok. Előbbi szerző megzenésített verseit később a közönség az Énekmondó együttestől hallhatta.

Zalaegerszegen Pomogáts Béla többek között azt is kifejtette, 1929-ben, amikor Supka Géza irodalomkritikus, lapszerkesztő ötlete nyomán megrendezték az első ünnepi könyvhetet, a Trianon utáni nemzeti traumán való felülemelkedésben is segítséget nyújtott az írott magyar szóról e módon való megemlékezés, hiszen kifejezte a nemzeti összetartozást. A zalai polihisztor, Keresztury Dezső szavaira utalva jelezte, nekünk kicsit mindig többet jelent a könyv a puszta olvasnivalónál, mi a nemzet nagyjainak – Széchenyi, Deák, Kossuth, Arany, Csokonai, Pázmány, Bornemissza, Balassi – gondolataiban a szerteágazó igazság magvait keressük, így válnak példaképpé, tanítómesterré a néha egymással szembenálló életművek alkotói. Arra kell törekednünk, hogy a széthúzás helyett a nemzeti lelkületre alapozva teremtsünk egységet, adott súlyos feladatot az irodalomtudós.

A továbbiakban Péntek Imre verseinek megzenésített változataiból kapott ízelítőt a közönség, majd Pomogáts Béla a zalai szerző-szerkesztő már említett új kötetét méltatta.

Nagykanizsán hagyományosan a Deák téren került sor a nyitányra. A megnyitó feladata Dénes Sándor alpolgármesternek jutott.

– A régi kérdésre, vajon ment-e előrébb a világ a könyvek által, egyetlen jó válasz létezik csupán: igen – szögezte le az alpolgármester. – Ment, s megy, mert minden könyv kisebb fajta csoda. A gondolat megszületésétől egészen addig, amíg az olvasó kézbe veheti. Sőt, a csoda ennél is tovább tart, majdhogynem végtelen ideig, legalábbis, kitölti az ember életét, hiszen egy jó könyv emléke elkísér bennünket akár a sírig is.

A könyvhét kanizsai eseményeit immár évek óta közösen szervezi a Halis István Városi Könyvtár, a Deák Könyvesház és a Honvéd Kaszinó. Czupi Gyula, a bibliotéka igazgatója szerint példaértékű, hogy számos kanizsai szerző ilyenkor jelenteti meg újabb kötetét.

– Hála Istennek, nem szakadt meg a folyamat, ami bizonyítja, ebben a városban van szellemi erő, mely újabb és újabb irodalmi alkotásokat szül – magyarázta. – Szellemi gazdagságot feltételez, hogy a helyi szerzőknek van közönsége– alkotó és olvasó egymásra találásában könyvtárunk segítőként működik közre.

A Deák Könyvesház egyébként lehozta az ünnepi könyvhét kínálatának jó részét. Így is lehetett találkozni Paul Lendvai: Magyarok, Kun Miklós: Sztálin alkonya, vagy éppen Temesi Ferenc: Bartók című munkájával.

– Van, aki egyszerre több könyvet vásárol, más egyet, de sokan „csak” nézelődnek – árulta el Magyar Tibor, a könyvesház vezetője. – Az idézőjel indokolt, az a tapasztalat, hogy sok nézelődőből előbb-utóbb vevő lesz.

Stefán Beáta Tóth Gábor Ákos: Édesvízi mediterrán című könyvét vásárolta meg.

– A Balaton-felvidékről szól, útikönyvnek sem utolsó – mutatta „zsákmányát”. – Általában tájleírásokat és más ismeretterjesztő könyveket olvasok, az ehhez hasonló könnyed lektűröket igen ritkán.

A Deák téren csütörtökön három szerző, D. Bencze Erzsébet, Bősze Aladár és Iványi Miklós dedikálta friss könyveit, este pedig Szabadi J. Tibor eszperantóból magyarra fordított újabb munkáit mutatták be.

Lentiben Bejegyzések a vendégkönyvből címmel tartottak felolvasóestet. A zenés műsorban Szarvas József és Neszmélyi Magdolna színművészek, illetve Kelemen Gyula énekmondó elevenítették fel azon szerzőket, akik az elmúlt évek során megfordultak a határ menti városban.


Nyolcvanhárom éve kezdődött

Az ünnepi könyvhét különleges és nagy hagyományokkal bíró rendezvénysorozat a hazai kulturális palettán, évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel. A fesztivál megrendezését a Literatura irodalmi folyóirat főszerkesztője, Supka Géza javasolta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) még 1927-ben. Az első ünnepi könyvhétre két évvel később, 1929. május 12. és május 20. között kerülhetett sor. A könyves seregszemle székhelye ugyan a kezdetektől fogva Budapest, de egyre több vidéki város kapcsolódik a programhoz. A fővárosi helyszínek közül a Vörösmarty tér és környéke a legfontosabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!