Hírek

2017.05.18. 12:58

Konferencia Ezer év – múlt és jövő mottóval

ZALAVÁR , ZALAAPÁTI - 2019-ben ünnepli a két település a bencés apátság megalakulását. A rendezvénysorozat előkészítéseként tartottak konferenciát Ezer év – múlt és jövő mottóval és megismerték a két falu emlékhelyeit is.

Keszey Ágnes

A zalavári Várszigeten gyűltek össze a "Bencés és nemzeti értékeink megmentése" című konferencia résztvevői, mely előkészítő programja volt a két év múlva megrendezendő millenniumi eseménysorozatnak, hiszen 1019-ben létesült a településen bencés monostor.

- A mai nap egy tájékoztató jellegű, partnerkereső, együttműködési lehetőségeket feltérképező esemény. Zalaapátival közösen meg szeretnénk mutatni, hogy összefogással, együtt mire vagyunk képesek – emelte ki Horváth Ildikó, Zalavár polgármestere.

Évszázadok öröksége fűzi össze Zalavárt és Zalaapátit:. Utóbbi település kezdetektől a   Zalavári Bencés Apátság tulajdona volt: ezt mutatja  neve is: az „apáté” (ez a falu). 1715-ben került át  ide a bencés apátság székhelye Zalavárról. A két falu közös terveiről  Zalaapáti polgármestere szólt lapunknak.

Fülöp Attila államtitkár arról szólt, hogy a múlt tisztelete, a keresztény hagyományok megőrzése jelentik a jövőt

- Az egyik cél a bencés múlt minél nagyobb és részletesebb feltárása zalavári Várszigeten. A másik része kapcsolódik Zalaapátihoz. A 18. században az apáté lett a terület, s építették fel a ma is látható templomot és kolostort, melyben ma egy intézmény működik. Ennek felújítását tervezzük.

A harmadik pillér  a fenntarthatóság. Célunk megismertetni az  ásatás során talált tárgyaka,  interaktív bemutatótereket, lelkigyakorlatos házat, szálláshelyet létrehozni, a bencések által a 19. század elején épített pincészetet helyrehozni, a kolostor kertjét felújítani és kinyitni. Mindezzel szeretnénk méltó emléket állítva a bencéseknek,  méltóan  megünnepelni a millenniumot – mondta  Vincze Tibor.

A mindezt előkészítő csütörtöki konferencián köszöntőt mondott Manninger Jenő országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott és Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is. Ő arról szólt, hogy Európában sokan elfelejtik vagy feladják azt a keresztény múltat és kultúrát, amin felnőtt ez a kontinens,  ezért is tapasztalható az iszlám térhódítása. Kifejtette:  fontosnak  tartja a konferenciát, mert szó esik Szent István tudatos döntéséről, szembesít annak fontosságával.

- Ő tudatosan választotta a kereszténységet és telepített ide kolostort annak érdekében, hogy a magyarság fennmaradjon és keresztényként maradjon meg. A legfontosabb üzenete a konferenciának pontosan ez: voltak, vannak és lesznek vérzivataros, nehéz idők, de akkor sem szabad elfelejtenünk, hogy mi volt a múltunk és mihez köt minket- hangsúlyozta a helyettes  államtitkár.

dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Ézsaiás prófétát idézte: „Felépítik az ősi romokat, a régi omladékokat helyreállítják; újjáépítik a puszta városokat, sok-sok nemzedék omladékait.”

- Az elpusztított szentélyeket, templomokat újraépíti egy szabadságban élő új nemzedék, mely bizonyosságokat, tapasztalatokat keres. Az, hogy szeretnénk megismerni a múltunkat, nem romantika és nosztalgia, nem csak esztétikai élmény. A gyökereinket, az origót, a kezdetet faggatjuk és onnan várjuk a választ.- vallott a program jelentőségéről az egyházi eljáró.

A konferenciát és a zalavári Vársziget meglátogatását követően a program Zalaapátiban folytatódott, ahol a résztvevők az ottani bencés emlékekkel ismerkedhettek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!