Hírek

2016.01.13. 18:29

Kockázatos termékbemutatók

Zalaegerszeg – Az árubemutatókkal kapcsolatos jogszabályváltozás egy része már decemberben életbe lépett, s még januárban követi az újabb szigorítás.

Hajdu Péter

Az előző évek során szinte folyamatosan napirenden levő, elsősorban nyugdíjasok megtévesztésével működő árubemutatók megrendezésének feltételeit szigorító jogszabály lépett életbe. Erről tartott tegnap sajtótájékoztatót dr. Molnár Sándor, a Zala Megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályvezetője.

– Tavaly volt olyan időszak, amikor folyamatos programsorozatok részeként a hét minden napján voltak a megyében árubemutatók. Igyekeztünk felvilágosítani az ilyen bemutatókra meghívással ellátogató időseket az ilyen helyeken történő vásárlások kockázataira. Az utóbbi időben már fiatalok részvételét is tapasztaltuk árubemutatókon, és a társhatóságokkal, köztük a rendőrséggel is végeztünk közös ellenőrzéseket a tudomásunkra jutott rendezvényeken. Felvilágosító kiadványt is készítettünk erre vonatkozóan – közölte dr. Molnár Sándor.

Dr. Molnár Sándor elmondta, idén még nem kaptak jelzést

Majd elmondta, az árubemutatók jelentős részének az volt a kockázata, hogy egyébként a kereskedelemben is kapható termékeket sokszoros áron kínáltak értékesítésre. Például az egyébként áruházban 55 ezer forintért kapható masszázsfotelt 360 ezerért adták, a 18 ezer forintos edénykészletet 150 ezerért, vagy a 29 990 forintos gőzölős tisztítógépet 180 ezer forintért értékesítették. E rendezvényeket aztán legtöbb esetben nagy számban követték a fogyasztóvédelmi panaszok, segítségkérések. Ezen a helyzeten kíván változtatni, pontosabban ezeket akarja visszaszorítani az új szabályozás, aminek egy része tavaly decemberben már hatályba lépett. Eddig sok esetben a felkínált ajándék vonzotta az árubemutatókra az embereket. Tavaly december óta azonban tilos az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódóan az ajándékjuttatás, ajándéksorsolás.

– Azért is vásároltak az emberek ezeken a rendezvényeken, mert sok esetben hitelre is megkapták a terméket. Tavaly december 12-től megszűnt ez a lehetőség, az árubemutatóval egybekötött termékértékesítésen a pénzügyi szolgáltatás nyújtása is tiltott. Hamarosan, 2016. január 25-től pedig az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést végző kereskedők a fogyasztók bejelentéseinek intézésére, a panaszok kivizsgálására és orvoslására, valamint a vevők tájékoztatására ügyfélszolgálatot kötelesek működtetni – folytatta a következő változásokkal a fogyasztóvédelmi osztályvezető.

Az említett ügyfélszolgálatoknak a cég székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén kell rendelkezésre állniuk, továbbá a bemutató és értékesítés helye szerinti megyeszékhelyen. Ugyancsak ügyfélszolgálatot kell fenntartani a bemutatókra szervezett utazások indulási pontja szerint illetékes megyeszékhelyen. Ezeknek az ügyfélszolgálatoknak a működési rendjét is szigorúan meghatározza az új jogszabály. Az osztályvezető elmondta azt is, hogy az idén eddig nem jutott a tudomásukra, hogy a megyében árubemutatóval egybekötött értékesítést tartottak volna valahol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!