Hírek

2017.09.07. 18:10

Szülészeti konferencia Keszthelyen - Középpontban a magzati fejlődés ultrahangos vizsgálata

KESZTHELY Közel 700 résztvevő jelezte érkezését a Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság 14. kongresszusára és továbbképző konferenciájára, az eseménynek a keszthelyi Balaton Színház ad otthont.

Magyar Hajnalka

A háromnapos program, amelynek szervezője a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szülészeti osztálya, tegnap este vette kezdetét. A rendezés joga egyben szakmai megtiszteltetés is, ami első alkalommal érte az osztályt.

- A kongresszusok átlagos létszámát messze meghaladva közel 700 résztvevővel kalkulálunk, ezért is választottuk helyszínül a keszthelyi Balaton Színházat - villantja fel a szervezéssel járó kihívások egyik szeletét dr. Vajda György osztályvezető főorvos, a kongresszus társelnöke. - Magyarország legjelesebb szakemberei érkeznek hozzánk, hogy az újdonságokat, valamint a tapasztalatokat megosszák a kollégákkal. A védnöki posztra dr. Pál Attilát, a Zala Megyei Közgyűlés elnökét kértük fel.

A magzati fejlődési rendellenességek felismerésében kulcsszerepet játszik az ultrahangos vizsgálat - Fotó: shutterstock

A kongresszusra minden alkalommal hivatalos egy díszvendég, idén az indiai származású, Berlinben praktizáló prof. dr. Rabik Chaoul kapott felkérést. Ő tartotta csütörtökön a díszelőadást is, miután a házigazdák nevében dr. Halász Gabriella, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója köszöntötte a számos egészségügyi intézményt képviselő résztvevőket.

- A díszvendég szerepére minden alkalommal olyan, kiemelkedő szakembert kérünk fel, aki nagy dolgokat vitt véghez a világban - részletezi dr. Vajda György. - A professzor a magzati fejlődési rendellenességek felismerésében vívott ki jelentős érdemeket. A mi rendezvényünkön is ezt a témát dolgozta fel, a múlt, a jelen és a jövő tükrében mutatva meg a szakma útját.

Dr. Vajda György főorvos

A szombat délutánig tartó konferencia jelentősége abban áll, hogy fórumot teremt az ultrahang-diagnosztikában felmerülő aktuális kérdések megvitatásához, és egyben továbbképzést nyújt a terület szakembereinek. A rendezvényen több zalai szakember is előadást tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!