Hírek

2015.11.10. 15:34

István atya elmélkedései – Istennek szolgálni szabadságot jelent

Zalalövő (evangelium365) – Úr és szolga viszonyáról elmélkedik evangélium-magyarázatában Horváth István Sándor zalalövői plébános.

Zalai Hírlap

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt. Lk 17,7-10.

Elmélkedés:

Jézus szavai olyan társadalmi helyzetet feltételeznek, amelyben urak és szolgák élnek. A két társadalmi réteg között a különbség nyilvánvaló. Az úr parancsol, a szolga engedelmeskedik. Az úr mindent megtehet, a szolgának semmihez sincs joga. Az úr számára előnyös ez a helyzet, a szolga számára előnytelen. A szolga talán szívesen változtatna saját helyzetén, de erre nincs lehetősége, mert maga az úr gondoskodik arról, hogy ne tudjon változtatni, azaz még véletlenül se cserélődjenek fel a szerepek. Az úr és a szolga ilyen jellegű kapcsolatának hátterében az áll, hogy az úr rendelkezik emberi szabadságával, míg a szolga meg van fosztva attól, azaz nem cselekedhet szabadon. Az úr és a szolga közti viszony példáját nem vihetjük át egy az egyben Isten és az ember kapcsolatára, mert van ugyan hasonlóság, de különbség is. Hívő emberként Istent Urunknak, életünk Urának ismerjük el. Elismerjük, hogy az ő nagysága végtelenül nagyobb emberi kicsinységünknél, tőle kaptuk és tőle függ életünk. Engedelmességgel tartozunk neki, életünkben szolgálnunk kell őt, de ez az Istennek végzett szolgálat nem veszi el és nem csökkenti emberi szabadságunkat, hiszen mindenkinek megvan a lehetősége arra is, hogy ne engedelmeskedjen Istennek. Istennek szolgálni szabadságot jelent.

Jézus és a százados – Paolo Veronese itáliai reneszánsz festő alkotása (kb. 1571-ből) is egy evangéliumi jelenetet örökít meg. Az engedelmeskedés az emberi szabad akaraton múlik Fotó: illusztráció

Imádság:

Urunk Jézus Krisztus, szíved szeretettől lángoló invenciójával megteremtetted az eukarisztiát és Isten-éhségünk szüntelen csillapítására nekünk a földön hagytad. Így mindenkorra elítéltél minden olyan gondolatot, mely az anyagiságot merőben rossznak, romlottnak állítaná. Étel és ital akartál lenni itt a földi mezsgyéken, mindenható, édes szeretettel hajoltál anyagiságunk fölé és megszentelted azt. Légy áldott érte! Prohászka Ottokár.

Címkék#hitélet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!