Hírek

2017.02.05. 18:01

Honvédő őseik nyomában

Lovászi – Lassan 100 év telik el azóta, hogy az első világháborút követő zavaros években a helyiek bátor tettükkel elűzték a betolakodó délszláv katonákat falujukból.

Korosa Titanilla

Az egykori üldözők nyomába szegődtek hét végén a helyi Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület tagjai. Gyalogtúra keretében járták végig azt az útvonalat, amit elődeik követhettek majdnem egy évszázaddal ezelőtt, mikor fegyveres harcok árán védték meg a települést, és űzték el a betolakodókat. Az esemény történelmi hátterét Jánosi Ferenc, az egyesület elnöke tárta elénk.

Az üldözők nyomában indultak útnak a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület tagjai: (balról) Póka György, Póka Tamás, Jánosi Zsuzsanna, Bacsa Józsefné, mögötte Jánosi Ferenc, mellette Boa Szilvia, Boa Sándor és Gerencsér Gáborné

– Az első világháború után demarkációs vonal, ideiglenes határ jött létre Magyarország és a későbbi Jugoszlávia között – magyarázta Jánosi Ferenc. – A sokat szenvedett lakosság már azt hitte, talán jobb idők következnek, ám sajnos tévedtek, mert a vörös terrort felváltotta egy másik erőszakhullám. A háborúból kiábrándult, a felelősség elől az erdőkben bujkáló fosztogató délszláv szabadcsapatokat nevezték „zöldkádereknek”. Megoszlanak a vélemények, lehet, hogy horvátok voltak, viszont a sapkájuk miatt sokan a szerbekkel azonosították őket. 1919 augusztusában ezek a csapatok elfoglalták Alsó-Lendva környékét, majd megszállták Lovászit is. Fegyveres konfliktus alakult ki, a helyiek erélyesen léptek fel és először a hegytetőre űzték a betolakodókat, majd tovább Pincéig, ahová túránk is vezetett.

Az emlékezők az Olajbányász Művelődési Háztól indultak el a hegy felé, a Lópoku nevű területre, ahol 1919-ben gyülekeztek az akkoriban még kerkaszentmiklósi lakosok fegyverkezve. Először a délszlávok bunkerét célozták meg, aminek közelében akkoriban zsúpos pince állt. Ezután a hegytetőn álló kápolna felé vették az irányt.

– A stratégiai jelentőségű hegyen akkor még állt a kápolna, pontosabban egy templom, amit az írások szerint 1714-ben emeltek – folytatta. – Az első világháborút követően is létezett még, amit például 1949-es fényképek is bizonyítanak, illetve azt is tudjuk, hogy 1943-ban légvédelmi ágyúknak adott helyet, innen próbálták az amerikai bombázókat célba venni. Mára azonban a romokat maga alá temetett halom tanúskodik csak róla. Visszatérve az 1919-es eseményekhez, a délszlávok bunkerét a falusiak a gyerekekkel kikémleltették, majd megtámadták az őröket, mire azok elmenekültek a hegytetőre a kápolnához. Az idegen katonák ragaszkodtak az ilyen a magaslati pontokhoz, ahonnan látták az egész Kerka-völgyet. Megtelepedtek a templom környékén, azt feldúlták, a bent található padokat eltüzelték és betörtek a hegyi borospincékbe, majd részegen lövöldöztek a legelésző tehéncsordára, ami felháborította a helyieket, és persze a szabadságharcos eszme is azt követelte, hogy el kell űzni a betolakodókat. A kápolnánál már komoly lövöldözés alakult ki, de még előtte elrabolták a délszlávok fegyvereit. A felkelők parancsnoka, a vakmerőségéről ismert Furdi László volt. Ő az orosz fronton a társait megmentette a túlerővel szemben. Ezért a tettéért kitüntetéseket, később vitézi címet kapott. Vezetésével indultak a harcok, melyek eredményt hoztak. Félkörívben közelítették meg a helyszínt és kézigránátokkal hatalmas riadalmat keltettek. Ebből is látszik, hogy katonaviselt ember irányította a támadást. Az ellenség menekülni kezdett, közben egy kis csoport leszerelte a harangot és összeszedte a még meglévő értékeket a kápolnából. A mieink aztán Pincéig üldözték a megszállókat, csatlakoztak hozzájuk az ottani falusiak is. Az eredményes ellenállást követően a „zöldkáderek” már nem tértek vissza Lovászi területére.

Útközben tárgyi emlékeket nem igazán találni már, a kápolna falai sem állnak, de végigjárva a közel 15 kilométeres utat, a résztvevők átélhették elődeik bátor akcióját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!