Hazatértek a szovjet gépek - 25 éve szállt fel a 17 MIG 29-es vadászrepülő

"Mindenki előtt nyitva állt a máskor jól őrzött laktanyakapu: jöttek biciklivel és autóbusszal az érdeklődők. Falusiak és Budapesten akkreditált külföldi légügyi attasék sétáltak újságírók, fotósok és tévé-rádióriporterek társaságában a betonpályán és a füves földdel borított, páncélajtóval védett hangárok mellett. Egy helyre nem engedték csak a civileket, nevezetesen az utolsó magyarországi felszállásra felsorakozott, s távoli útra előkészített gépek közé.

– Hosszú út előtt áll a csapat – mondta A.I. Guszev vezérezredes, a szovjetek magyarországi repülőfőnöke. – A hétfőn eltávozottakkal ellentétben – azok ogyesszai úticélt kaptak hajnalban a parancsnokaiktól – a mostani 17 géppel Minszk felé repülnek majd. Ha minden a terv szerint történik, másfél óra alatt odaérnek.

Aztán sorjáztak a kérdések, legfőbbképpen arra voltak kíváncsiak az újságírók, hogy mi lesz a repülőtér sorsa, s mennyiért eladó? Mintha piaci adás-vétellel gazdát cserélhetne egy ilyen óriási objektum.

– Milliárdos érték az, ami itt van, csak az üzemeltetése százmilliós nagyságrendet tesz ki. Van jelentkező rá, így a zalaiak Régióinvest nevű társulata, de amíg valóban bekapcsolható lesz majd ez a volt katonai reptér történetesen a polgári légiforgalomba, sok víz kerül a Balatonba – említette Karácsony Imre mérnök-ezredes, a tárgyalóbizottság egyik magyar szakértője.

Időközben persze sűrűsödtek a történések. Felsorakozott a díszruhás zenekar, megérkezett az ezredzászló is egy szakasznyi délceg katona kíséretében, s befejezve az előkészületeket, felsorakozott a repülőgép utazó és földi személyzete is. Elsőként Petrov százados, majd Satravka ezredparancsnok szólt a társakhoz, s a még maradókhoz. Befejezésül hangoztatta: a legmelegebb érzéssel búcsúznak a magyar néptől, a magyar földtől. Az ezredparancsnok sapkáját levéve, féltérdre ereszkedve csókkal búcsúzott az ezredzászlótól. Megható pillanatok voltak, hiszen a sármelléki repülőezred a második világháborúban már hasonló alakulat volt., s tagjai közül 22-en kapták meg a Szovjetunió Hőse kitüntető címet. Guszev vezérezredes emléklappal kedveskedett, majd a parancsnoki géppel 9 órakor szárnylebegtetve köszönt el a sármellékiektől. Kis szünetekkel sorban követték bajtársai. Tíz órakor megszűnt a harci gépek zaja, furcsa csend ülte meg a repülőteret. A falubeliek és a környékbeliek régóta vártak erre a repülésmentes korszakra, amely átalakulóban lévő életünket nagyszerűen kifejezi.

Urbán János ezredes, a Magyar Honvédség repülőfőnöke vitézül állta az újabb kérdésözönt. Volt ezek között olyan is, hogy a magyar tisztikar miként éli meg a szovjetek kivonulását: mi lesz most, hogy elvitték a korszerű légierőt és hasonlók.

– Nekünk most az a feladatunk, hogy felkészüljünk az ország védelmére, s ehhez a rendelkezésre álló technikát alaposan meg kell ismerni, kezelését pedig jól be kell gyakorolni. Át kell értékelni katonapolitikánkat, s ha ennek szellemében dolgozunk, akkor megfelelünk hivatástudatunknak – mondta az ezredes.”

(Zalai Hírlap, 1990. október 5. Takáts. Fotók: Kiss Ferenc)