Hírek

2017.05.27. 09:57

Hangulatos vásári forgatag várta a Felsőrajkra látogatókat

Immár ötödik alkalommal tartottak termelői vásárt, melyen az őstermelők finom házi készítésű portékákkal készültek.

Bálint Benedek

Nemzetközi térségi kiállítást, vásárt, valamint kulturális és gasztronómiai seregszemlét tartottak szombaton a település öttornyú várában.- A faluközpont átalakításával kezdődött minden, ekkor hoztuk létre az egyhektárnyi történelmünket, hiszen a 16. században ezen a helyen vár állt - emlékezett vissza a kezdetekre Vigh László országgyűlési képviselő.

- Ezt a helyet programokkal töltöttük meg, öt éve pedig minden hónap utolsó szombatján termelői vásárt szervezünk.A település évente egyszer a Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Egyesülettel kulturális és gasztronómiai fesztivált is szervez. Az idei szombaton volt, s ezúttal is minden korosztály programra találhatott.

A megnyitón dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára beszédében elmondta: ez közösségépítő rendezvény, benne a hangulatos vásárral abszolút telitalálat.

- Nincs fontosabb dolog a gazdaság életében, mint a piac - folytatta. - Ilyenkor találkozunk a termelővel, a környék ízeibe és értékeibe nyerhetünk betekintést.

Ezt látja a kormány, ezért több pályázat is támogatja a termelői piacok létrejöttét.A jubileumi vásárt megelőzően a megye településeinek süteményversenyt hirdettek, melyre húszan neveztek, s végül a Nagykanizsát képviselő Kuti Lászlóné Tiramisu eperkockája nyert.

Kecske sajt, kolbász, lekvár, mustár és megannyi palánta közül lehetett választani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!