Hajdan hagymahéjjal festették, viaszolták, karcolták és férfiak is díszítették a húsvéti tojásokat

Már a kereszténység előtti időkben és más kultúrákban is sokatmondó szimbólum volt a tojás, sok nép hite szerint jelképe az életnek, a termékenységnek, a természetnek.

- Honfoglalás kori és avar sírokban is találtak tojásokat. Vannak indiai képek, amelyeken Bráhma a tojásból jön ki s abból teremti a világot. A finn Kalevalában a búvárkacsa tojásából teremtődik a világ: alsó része földdé, a felső éggé, sárgája nappá, fehérje holddá válik. Több mitológia is szól hasonlóról. A tojás szimbolikáját vette át a kereszténység. Élő lesz az élettelenből: a megholt Krisztus föltámad. A festésnél a piros színt igyekeztek elérni, az a vér és az élet szimbóluma is - mesélte Gyanó Szilvia, a keszthelyi Balatoni Múzeum néprajzkutatója.

A technikák és a díszítések vidékenként eltérőek voltak. Tőlünk nyugatra inkább egyszínűek a tojások, keletebbre a mi hagyományos hímzésünknél cifrábbak. Magyar vidékeken kifújt tojást nem készítettek, az sváb falvakban volt szokás. Ugyancsak német területekről gyűrűzött be a tojásfa hagyománya, először Nyugat-Magyarországra és a Balaton térségébe. Pár évtizede pedig már matricával is díszítik a festett tojásokat.

Réges-régi patkolt tojást mutat Gyanó Szilvia - ezzel a technikával csak férfiak díszítettek

A keszthelyi múzeum több mint háromszázötven darabos hímes tojás gyűjteménye sok mindenről mesél. 1898-ban alakult meg a Balatoni Múzeumért Egyesület, akkor kezdték a gyűjtést a térségben. A gyűjtemény legrégebbi hímes tojása 1889-ben készült, a legdíszesebbek az 1900-as évek elején.

- Nálunk általában gicával, azaz írókával, viasszal írták, hímezték a többnyire növényi motívumokat - gyakoriak voltak a virágok s a rozmaring - vagy a kacskaringós mintákat. Zalában elsősorban a viaszolás volt jellemző. Hagyományosan vöröshagyma héjával festettek, amitől vörösesbarna színt kaptak a tojások. De sárgarépalével, bodzával és más festékanyagot tartalmazó növénnyel is színeztek.

Sötétebb háttérre festményszerű díszítéssel is alkottak

A 20. század elején megjelentek a ruhafestékek és festettek úgy is, hogy kioldották a krepp-papír színezőanyagát. A Keszthely környéki karcolt tojásoknál előfordulnak feliratok, versikék és az évszám is. Az egyediségre törekedtek, sokszor a név is rajta volt. A 20. század elején divat volt a magyar címert felfesteni Ekkortájt készültek levélrátétes tojások is: rátették a növényt a héjra és ott maradt a negatívja. Dél-Zala és Dél-Somogy környékén a fekete szín is kedvelt volt: a tojást többször tették a festékbe, legvégén pedig a kovácsműhely piszokjába mártották, amit fölfőztek ecetes lével, mutatta be a technikákat Gyanó Szilvia.

- A gyűjteményükben van egy 1903-ból származó patkolt tojás. Az ilyeneket többnyire kovácsok szokták készíteni. Ez férfimunka volt, a nők nem készíthettek ilyet. Keszthely környékén a karcolt tojásnak volt nagy hagyománya. Pásztorcsaládokból vannak adatok, hogy férfiak is karcolták ezeket - idézte fel a néprajzkutató, s mutatott egy tojást, rajta a felirattal: „Három kincset keress, higgy, remélj és szeress! Sándor".

Vallási szimbólumokkal is díszítették az ünnepi tojást

Hímes tojást kapnak a locsolók, mindannyian ismerjük e szokást. A fenti történetek azonban azt bizonyítják, hogy hajdan nem lányok adták a legényeknek. Erről is tanúskodnak a tudós lelkész, Bod Péter 1761-ben írt sorai, amelyek a húsvéti tojás ismérveit taglalják (korhű írással).

„1. Hogy tsak Husvétkor tselekszik. 2. Nagy örömmel viszik véghez. 3. Hogy adják a gyermekeknek, szomszédoknak, s kivált a kereszt Atyák, Anyák, a magok keresztfioknak, leányoknak. 4. Hogy akkor sokkal inkább észik, mint másszor, melyet bizonyít a sok tojás-haj, melly mindenfelé hever" - írta a szokásokról.

Néhány, a vidékre jellemző motívummal ékesített tojás a keszthelyi múzeum gyűjteményéből Fotó: Keszey Ágnes, Balatoni Múzeum

- Zalában nem volt elterjedt a locsolás, a huszadik században vált szokássá. A tojást eredetileg a gyerekek kapták, a keresztanya festette s ajándékozta keresztgyerekének. A tojásokkal gyakorta népi játékokat játszottak: a réten dobálták, pénzérmét próbáltak beledobni s persze meg is ették. A nagyon szépeket pedig el szokták tenni, a dedikáltak hosszú távra készültek - sorolta Gyanó Szilvia.

Húsvétvasárnap reggelén templomba vitték és megszenteltették a sonkát, a tormát, az édes cipót vagy kalácsot, a tojást és a sót, majd a család közösen fogyasztotta el. Vigyáztak a maradékra is: a megszentelt ételt nem lehetett kidobni. Vagy az állatoknak adták egészségvarázsló szándékkal vagy elégették a maradékot. Az is rituális szokás volt, hogy a szentelt lapocka csontját berakták a nádfedeles tető alá, mert eleink hite szerint az véd a tűz és a villámcsapás ellen.