Hírek

2014.02.07. 17:40

Vona Gábor a Jobbik programjáról beszélt Keszthelyen

Sárdobálás helyett inkább a saját programjukat ismertetik a kampányban, a választások tekintetében győzelemre készülnek, koalíciót pedig nem kötnek senkivel.

Sámel József

Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke hangsúlyozta ezt pénteki sajtótájékoztatóján, melyet a választókerület képviselőjelöltje, Selmeczy Zsuzsanna vendégeként tartott. Elmondta: a Jobbik és a többi párt között fontos különbség, hogy a kampányuk nem a sárdobálásról, hanem a programjuk ismertetéséről szól.

Vona Gábor (középen) Selmeczy Zsuzsanna és Némethy Sándor társaságában, Keszthelyen (Fotó: Sámel József)

Természetesen szót ejtenek az elmúlt huszonnégy év veszteséglistájáról is, de az elsődleges, hogy mit kínálnak az emberek számára. A programjuk három pilléren nyugszik, ezek a megélhetés, a rend, s az elszámoltatás. Véleményük szerint ugyanis ezek hiányoznak leginkább a magyar embereknek.

Hozzátette: a megélhetés tekintetében tisztességes megélhetést lehetővé tevő béreket szeretnének biztosítani a statisztikát javító közmunkaprogram és a külföldre menekülés helyett. Ehhez Magyarországon kívánnak erős és jó munkahelyeket teremteni. A rend alatt a biztonság megteremtése a cél, az elszámoltatásra pedig az elmúlt huszonnégy év politikai produkciói és hazaárulásai miatt van szükség. Megjegyezte: ennek szomorú aktualitást ad a Simon Gábor-ügy, mely nem magánügy, hanem egész politikai elit minden bizonnyal nem egyedüli példája. Úgy fogalmazott, nem csodálkozna, ha újabb politikusokról is kiderülne, hogy külföldi számlákon bizonytalan eredetű pénzeket tárolnak.

Vona Gábor kijelentette: győzelemre készülnek a választásokon. Úgy gondolják, hogy - bár a közvéleménykutatások nem őket favorizálják - sokan vannak, aki a kérdésekre nem merik felvállalni a Jobbik iránti szimpátiájukat. Hozzátette: úgy érzik, jócskán vannak tartalékaik, s a választásokon meglepetést okoznak. Kérdésre válaszolva elmondta: bármilyen eredmény is születik a választásokon, a koalíciókötés részükről kizárt dolog. A Jobbik sem az MSZP-vel, sem pedig a Fidesszel nem szövetkezik, hanem a jövőben is a saját útját járja.

A sajtótájékoztató után Vona Gábor fórumot tartott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!