Hírek

2017.05.19. 10:39

25-ször szúrta meg barátnőjét, 18 év fegyházbüntetést kapott

Pécs – Tizennyolc év fegyházbüntetéssel sújtották pénteken jogerősen a zalaegerszegi B. Barnabást, akit két évvel ezelőtt a megyeszékhelyi parkerdőben megölte volt barátnőjét.

Arany Gábor

Ezzel a Pécsi Ítélőtábla dr. Krémer László vezette tanácsa felülbírálta és enyhítette az egerszegi törvényszéken tavaly februárban hozott határozatot. B. Barnabást első fokon  különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték. Ez ellen az ügyész előre kiterveltség megállapítása és a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védő az ítélet részbeni megalapozatlansága miatt, valamint a büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést.

A történtekkel a Zalai Hírlapban annak idején többször foglalkoztunk.

A zalaegerszegi 18 éves diáklány 2014 júniusától járt az akkor 20 éves, szintén egerszegi, de budapesti főiskolán tanuló B. Barnabással. Mindkettőjüknek ez volt az első komoly kapcsolata, amit a távolság és főleg a fiú túlzott ragaszkodása kikezdett, ezért a lány 2015. január közepén szakított. Ezt követően a két fiatal még időnként üzeneteket váltott, néha véletlenszerűen találkozott egerszegi rendezvényeken, szórakozóhelyeken. Április 3-án is így futottak össze, megegyeztek, a következő hétvégén, április 11-én találkoznak.

Ettől a fiú folytatást, a lány a kapcsolat végleges lezárását remélte. Este fél kilencre a Kovács Károly térre beszélték meg a találkozót, a térről a parkerdőbe, első randevújuk helyszínére sétáltak, ahol lámpáktól távoli, forgalommentes helyen a fiú rátámadt a lányra, miután ráébredt, hogy a lány végleg szakít vele. Megütötte, s miután földre rogyott, fojtogatta, majd a legalább 2,5 centis pengéjű késével tarkótájon 25-ször megszúrta. Ez után a lány telefonját magához vette, és a késsel együtt később valahol eldobta - ezek nem kerültek elő. Visszasietett az autójához, majd Budapest felé indult, közben telefonon elmondta barátjának, hogy mit tett, majd Sármellék közelében a 76-os úton balesetet szenvedett. A közelben fogták el a rendőrök, velük is közölte, hogy mit tett. A dr. Krémer László vezette büntetőtanács a  kiszabott fegyházbüntetést alapvetően a vádlott fiatal felnőtt korára és megbánására tekintettel  enyhítette 18 évre, egyebekben a törvényszék ítéletét helybenhagyta, így az jogerőssé vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!