Hírek

2017.03.02. 20:20

Gyarapítják tudásukat az idősek

Zalaegerszeg - Ünnepélyes megnyitóval kezdődött tegnap a Senior Akadémia 2016/2017-es tavaszi féléve a BGE-n. Idén is több száz nyugdíjas iratkozott be, hogy gyarapítsa tudását.

Rákos Bianka

- Mi már az előző tanévben is eljöttünk ide - mondta Fazekasné Farkas Mária, aki férjével, Fazekas Gáborral együtt érkezett az egyetemre. - Úgy gondoljuk, ha valaki nyugdíjas lesz, eljön az idő arra, hogy érdekes programokon vegyen részt. Itt főleg olyan témákkal foglalkoznak, ami érdekli a korosztályunkat, ráadásul új dolgokat is tanulhatunk - mondta a nyugdíjas óvónő.

A Senior Akadémia 2015 óta működik és hihetetlenül népszerű. A programra bárki ingyenesen beiratkozhat, aki elmúlt 55 éves. Az első évben 120 hallgatója volt, idén pedig körülbelül 320-an jelentkeztek - közölte Hutnik Eszter, a zalaegerszegi önkormányzat intézményfenntartó szakreferense.

Tóth József, a főiskola egykori intézetigazgatója is előadást tartott Fotó: Katona Tibor

A tavaszi félévben összesen hat előadáson vehetnek részt a seniorok, többek között olyan témákban, mint a turizmus vagy az időskori szépség és a szerelem.

A megnyitón Lambertné Katona Mónika dékán, Balaicz Zoltán polgármester és Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Idősügyi Tanács elnöke mondott beszédet a nyugdíjas hallgatóknak. Elhangzott: idén tanúsítványt is fognak osztani a félév végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!