Hírek

2016.10.04. 08:57

Fel kell törni a családi „kriptát” - dr. Koltai Mária a spirituális örökségeinkről

Zalaegerszeg - A család az egyetlen természetes rendszer, e közegben válunk emberi lénnyé. Érthető tehát, hogy minden porcikánkat, rezdülésünket áthatja a magunkba szippantott családi örökség.

Magyar Hajnalka

És nem csak biológiai, genetikai értelemben, hanem a tudattalan birodalmában ugyancsak. A fenti eszmefuttatás dr. Koltai Mária pécsi pszichiáter, pszichoterapeuta estje nyomán ölt formát a hallgatóban. A Keresztury VMK-ban megrendezett Pszicho esten Nagy Réka klinikai szakpszichológus vendége volt a nemzedékeken átívelő spirituális családi örökség titkait kutató szakember.

- Minden emberi lény személyiségének van olyan része, amit nem képes ésszel, rációval kontroll alá vonni. A személyiségünk tudatos része pusztán a jéghegy csúcsa, az alatta húzódó hatalmas tartomány pedig a tudattalan - bocsátja előre dr. Koltai Mária. - A 20. századi pszichológia nagy felfedezése volt, hogy az egyéni psziché mellett az emberiség, mint olyan szintén bír tudatos és tudattalan tartományokkal. Hiszen mi, emberek általános közös tapasztalatokkal rendelkezünk életről, halálról, születésről, jóról, gonoszról. A kollektív tudattalan nyomai Ázsiában ugyanúgy fellelhetők mint Európában, csak éppen a szimbólumok változhatnak a kultúrkörök szerint.

Dr. Koltai Mária: - Nem muszáj elkövetnünk ugyanazokat a hibákat Fotó: Katona Tibor

Egy magyar pszichiáter, Szondi Lipót, a sorsanalízis és a Szondi-teszt megalkotója tárta fel, hogy az egyéni és a kollektív tudattalan között hidat képez még egy mező, a családi tudattalan.

- Hogy ez miben nyilvánul meg? A bennünk munkáló tudattalan sorsformáló erőkben - kezd a részletekbe a vendég. - Családi hatásra alakulnak a hajlamaink, a szenvedélyeink, a nevelési elveink. Ettől is függ, hogy kibe szeretünk bele, miben betegszünk meg, milyen bűnöket, erényeket gyakorlunk, milyen lesz az értékrendünk, milyen pályát választunk.

Akkor rajtunk már nem is múlik semmi? Spirituális örökségünknek kiszolgáltatva sodródunk a számunkra kijelölt úton? A szakember kifejti, nem lesz így, ha szembenézünk az előképekkel, s tudatosítjuk azokat. Ez a módja annak, hogy a kényszersorsból szabad akarattal vezérelt választott sors legyen. A családi forgatókönyvet igenis át lehet írni, nem muszáj elkövetnünk ugyanazokat a hibákat, beleesni ugyanazokba a csapdákba, gátat vethetünk a sodródásnak.

- Fontos megismernünk a családunk történetét, mert ezáltal jobban megértjük önmagunkat, felismerjük a saját, lappangó tulajdonságainkat is. A családfa feltárása számos rejtélyre rávilágíthat. Manapság nem természetes, hogy az unokák belelátnak a nagyszülők életébe, hiszen többségében külön élnek a generációk. Éppen ezért minden alkalmat meg kell ragadni, hogy kérdezzük, meséltessük, beszéltessük a még elő hozzátartozóinkat.

Kitér arra is, semmi nincs nagyobb hatással a gyerekekre, mint a szülők meg nem élt élete. Elsősorban nem a tudatos üzenetek okozzák a gondot, hanem a látens gesztusok. Minden anya azt mondja a lányának, légy jó, szófogadó, erényes. De ha egy sláger dúdolása közben a tekintete, a mosolya arról üzen, hogy bár csak kalandozhattam volna, bár csak lehettem volna egy kicsit „rossz lány", az is fennakad a gyerek érzékeny szenzorain. Szélsőségesebb példával élve: az is igazolható, hogy a szexuális bűnözők gyakorta a szülők sötét vágyait teljesítik be. A kielégítetlen vágyakat tehát, legyenek azok ártatlanok vagy bűnösek, akaratlanul is „széthintjük" a gyerekeink között.

- Minden emberbe „bele van huzalozva", hogy igazságos kapcsolatokra törekszik. Úgy értve, hogy azt adja tovább, amit kapott - vesz fel újabb szálat dr. Koltai Mária. - Egyfajta destruktív jogosultság munkál az emberben: „ha engem bántottak, elhanyagoltak, nekem is jogom van mást bántani, elhanyagolni". Nem csak azért, mert ezt látta, ezt tapasztalta, hanem mert így érzi igazságosnak. Az ilyen gondokkal küzdő páciensek a terápia során képesek felismerni az alapvető ellentmondást: egy ártatlan gyerek büntetése soha nem lehet igazságos.

A családi tudattalan rejtélyes üzenetei különösen akkor romboló hatásúak, ha eltitkolt traumákból fakadnak.

- Ezek a néma történetek kísértetként bolyonganak a családban. Elhallgatott gyilkosság, öngyilkosság, a vagyon elherdálása... - megannyi fekete lyuk a családi tudattalanban. Sok történelmi famíliában is nyomonkövethetők ezek a transzgenerációs fantomok. Hogy mi a gyógyír? Fel kell törni a „kriptát", fel kell tárni a titkot, hogy esély legyen feldolgozni azt. A történelmi kataklizmák ugyanígy agyonnyomhatnak egy családot. Sok Auschwitzból visszatért család vallotta, jobb a gyerekeknek, ha nem beszélünk a holokausztról. S mi lett a kíméletes elhallgatásból? Szorongás, pszichoszomatikus betegségek sora. Be kell látni, ha nem szállunk pokolra, élni sem tudunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!