Hírek

2016.06.07. 12:21

Ezüstös siker a járatlan úton - Új oldaláról mutatkozott be Nagykanizsa Város Vegyeskara

Nagykanizsa – Első nagy sikerét érte el Nagykanizsa Város Vegyeskara azóta, amióta Cseke József karnagy vette át a csapat vezetését.

Horváth-Balogh Attila

A kórus a hétvégén részt vett a Mária Rádió által 2. alkalommal Budapesten, a kelenföldi Szent Gellért templomban megrendezett kórusversenyen. A három napos megmérettetésen mintegy ötven kórus lépett a szakértő grémium elé, s ebben a mezőnyben Nagykanizsa Város Vegyeskara ezüst minősítést szerzett. Úgy tudjuk, hogy a Szebellédi Valéria vezette, a szakma elismert személyiségeiből (Czifra János, Kutnyánszky Csaba, Sapszon Ferenc és Tóth Márton) álló zsűri tagjai az értékelést követő kötetlen beszélgetésen igencsak elcsodálkoztak azon, hogy a Cseke József által alig hét hónapja vezetett kórus ilyen szépen szólt.

Cseke József karnagy és Nagykanizsa Város Vegyeskarának tagjai. Fotó: Szakony Attila

– Nyilván, nagyon örülünk ennek az elismerésnek, amely nem csak azt mutatja, hol tartunk, hanem az utat is kijelöli, amelyen haladnunk kell – bocsátotta előre Cseke József. – Jó fokmérő is egyben, hiszen a kórusa először mérette meg magát ebben a tematikában, egy egyházzenei mezőnyben, lényegében számunkra ez idáig kevésbé ismert, járatlan területen. Ráadásul igen erős szakmai zsűri mondott ítéletet az egyes produkciókról, ezért azt gondolom, a fél év után, amit a vegyeskarral eddig együtt dolgozhattunk, büszkék lehetünk erre az eredményre. A zsűri lelkesen dicsérte a teljesítményünket, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a társaságnak még érnie kell – ennek persze, eddig is tudatában voltunk és ennek érdekében igyekszünk minden tőlünk telhetőt meg is tenni...

Cseke József azt is elárulta: a következő időszakban megkezdik a felkészülést a horvátországi Brač szigetén hagyományosan megrendezett nemzetközi fesztiválra, amire szeptemberben kerül sor. A megmérettetésre önálló műsort állítanak össze. Október 14-én pedig megtartják 40 (+1) éves jubileumi hangversenyüket, amire tavaly került volna sor, de az akkor a karnagyváltás miatt elmaradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!