Hírek

2015.10.30. 17:09

Esőt, s tornádót is jelez - új radarállomás Dióskál mellett

Pogányvár –A Balatoni viharjelzésben fontos szerepet tölt és a sármelléki repülőtér biztonságát is szolgálja Dióskál mellett lévő radarállomás, melynek felújítása most fejeződött be: ezt mutatták be pénteken.

Keszey Ágnes

Az Országos Meteorológiai Szolgálat négy időjárási radarállomást üzemeltet (Pogányváron, Budapesten, Szentesen és a Szabolcs megyei Napkoron). A zalai radar tíz éve épült, ám a technika rohamos fejlődése és az a tény, hogy már nem kaphatóak hozzá alkatrészek, szükségessé tették a felújítást. A beruházáshoz száz millió forintot a Földművelésügyi Minisztérium, 35 millió forintot pedig az OMSZ biztosított, s a szervezet szakemberei saját maguk végezték el a radar felújítását. Kicserélték a nem pótolható, elavult alkatrészeket, s a korszerűsítették a jelfeldolgozást, adatátvitelt, vezérlést, mozgatást. A kiszerelt alkatrészek az ugyanilyen (úgynevezett duál-polarizációs technika) elven működő, felújításra szoruló napkori radarállomásra kerülnek pótalkatrésznek.

Az időjárási radarok elsősorban a veszélyes időjárási folyamatok (szaknyelven ultrarövidtávú) néhány órás előrejelzésében nyújtanak nagy segítséget a feltérképezett adatokkal a szakembereknek. A pogány vári állomás – hasonlóan a hálózat többi tagjához – elsősorban a csapadékkal kapcsolatos előrejelzésekben játszik fontos szerepet.

– A radarok elsődleges szerepe, hogy megállapítsuk, hogy a felhőzetnek hol olyan az összetétele, amelyből csapadék hullhat. Az újítással most már a csapadék halmazállapotára is tudunk utalni. A radar szélmező mérésre is alkalmas. Ezzel a radarral időjárást meghatározni nem lehet, hiszen ez csak egyetlen mérőeszköz. Ám abban, hogy egy – három óra múlva milyen időjárás lesz, hatalmas segítséget nyújt: például a zivatarfelhők képződésének, az ahhoz kapcsolódó zivataros kifutószelek megfigyelésében nélkülözhetetlen, vagy gondoljunk a tornádókra, melyek azért előfordulnak Magyarországon is – mondta el lapunknak a felújított radar átadási ünnepségén dr. Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke.

A hazai időjárási radarhálózat állomásainak hatósugara 250 kilométer.

– Az információk pontossága a távolságtól függően változik. Nagyon egyszerű példa, bár nehéz elképzelni: a radar egyenes sugarat bocsát ki, a Föld pedig elgörbül alóla Az a radarsugár, ami mondjuk itt száz méter magasan van, az kétszázötven kilométerrel arrébb már mondjuk 2-3 kilométer magasságba tart. tehát közvetlenül a felszínnél folyó folyamatokat már nem tudjuk megfigyelni.

A radarátadási ünnepségen köszöntőt mondott V. Németh Zsolt földművelésügyi államtitkár, majd Manninger Jenő miniszteri biztossal és Pál Attilával, a megyei közgyűlés elnökével indították el a felújított radart.

A radarátadási ünnepség után arra is kíváncsiak voltunk, s választ kaphattunk dr. Radics Kornéliától, hogy vajon milyen telünk lesz?

– Nagyon érdekes és nehéz kérdés. A tudomány mai állása szerint nincsenek olyan módszerek, melyekkel tíz napnál hosszabb távra előrébb láthatunk. Készülnek havi, háromhavi előrejelzések is, amelyek azt mondják, hogy az átlagnál enyhébb telünk lesz és talán a január kivételével az átlagnál szárazabb lesz, de hozzá kell tenni, hogy ezekre az előrejelzésekre semmilyen gazdasági döntést alapozni nem szabad, hiszen a beválás közel nem éri el azt, amit a néhány napos előrejelzéseknél megszoktunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!