Hírek

2015.09.19. 16:59

Elektromobilitás minden járműre, versenyautótól a rollerig

Zalaegerszeg – A jövő autói eljöttek hozzánk: szombaton délután a pláza parkolójában ismerkedhetett a közönség a robbanómotorok egyeduralma utáni világgal.

Arany Gábor

Az egerszegi „mobelitás programok” zárásaként nyolc elektromos és hibrid autó tett túrát Hévízre és vissza, majd bemutatkozott a plázánál. – Ezzel akartuk demonstrálni, hogy már a hétköznapokban is használhatóak ezek a járművek – magyarázta a programok szervezésében oroszlánrészt vállalt Technológiai Centrum vezetője, dr. Háry András. Az e-mobil-kínálat része volt a tisztán elektromos Tesla, amit 400 kW-os motorja versenyautónak is dicséretére válna, míg a többi tisztán elektromos autó inkább a városi kategóriába sorolandó, mint például a Mitsubishi MiEv vagy az elektrizált Smart. A hibridek már nagyobb mozgékonyságot engednek meg. A sportos vonalú Fisker Karma vagy a BMW I 8 még James Bondra se hozna szégyent. A BMW I 3 pedig kisközépkategóriában hódíthat, igaz, ez sem az árával, mert az vastagon tízmillió fölötti. A különlegességek mellett megjelentek a tömegközlekedés járművei is. E kategóriát a sűrített földgázzal üzemelő, illetve a hibrid hajtású busz képviselte. A városi mozgékonyság verhetetlen eszköze a kerékpár. Pláne, ha alig kell pedálozni. Ehhez a pécsi székhelyű Public Bike System hozta el e-rollereit és e-kerékpárjait. Az utóbbiakból már hálózatot is kiépített a Dráva menti nemzeti parkban, 70 kilométeres szakasz járható be a négy állomáson bérlehető járgányokkal. A közúti autók mellett a sportpályák gépeit is felvonultatták, mégpedig a robbanómotorosok mellett természetesen az elektromos és a sűrített levegős hajtásút is. Utóbbi kategóriákban hazai pályán mutatkoztak be az egerszegi műszaki főiskolai hallgatók is. – Ezt Formula-Renault 2000-es versenyautóból építettük, csak a hajtásláncot cseréltük ki benne elektromosra – magyarázta Büki Barnabás, az alkotó team tagja. – Most az elektromotor 400 Volton 90 kW-ot, illetve 400 Nm-t ad le – jellemezte a teljesen egyedi építésű gépet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!