Hírek

2017.04.06. 14:02

Egyre többen lépnek át a közfoglalkoztatásból a versenyszférába

Letenye – Március elsejétől 3 újabb közfoglalkoztatási programelem indult a határ menti kisvárosban. Nehezíti a megvalósítást, hogy a potenciális résztvevők közül mind többen visszatérnek a munka világába.

Horváth-Balogh Attila

Mint azt Farkas Szilárd polgármester előrebocsátotta, önkormányzatuk az év elején nyújtott be pályázatot az idei közfoglalkoztatási program megvalósítására, melyet a képviselő-testület jóváhagyott. A benyújtott támogatási kérelem kedvező elbírálásának köszönhetően a város közel 120 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Belügyminisztériumtól, amit bérre, járulékokra, üzemanyagra és eszközök beszerzésére fordítanak.

– Március elsejétől 70 fős létszámmal ismét három programelemet indítottunk el – jelezte a polgármester. – A megítélt támogatás egy részéből eszközöket szeretnénk beszerezni, egy 90 lóerős használt traktort, egytengelyes pótkocsit, homlokrakodót és emelővillát. Folytatjuk saját épületünkben, csarnokunkban a térkövek gyártását, s ehhez egy térkőgyártó gépet és számos sablont is beszerzünk.

Farkas Szilárd jelezte: a közfoglakoztatás nagy segítség az önkormányzat számára, hiszen a magas létszám  több helyszínű munkavégzésre ad lehetőséget.

Huller József és Kalló Zoltán az elkészített térkőelemeket locsolja az önkormányzat gyártóüzemében Fotó: Horváth-Balogh Attila

– Sajnos azonban be kell számolnom arról a tényről is, hogy az elmúlt hetekben megnövekedett a helyi közfoglalkoztatási programból kilépők száma  – árulta el a településvezető. – Leggyakoribb indokuk, hogy helyben találtak munkát az elsődleges munkaerőpiacon, a versenyszférában. Egyrészről örvendetes tény a fluktuáció megjelenése, másrészről viszont sajnálatos, mert így a legjobb dolgozóinkat veszítjük el.

Hozzátette: persze, minden településvezető számára világos, hogy a közfoglalkoztatás támogatott „tranzitfoglalkoztatás”, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra.

A polgármestert arról is kérdeztük, hogy a közfoglalkoztatottak mennyire becsülik meg ezt a lehetőséget.

– Olykor-olykor előfordul, hogy valaki munkaképtelen állapotban érkezik a munkakezdésre,  ilyenkor a jogszabályok által megengedett szankciókat alkalmazzuk – mondta Farkas Szilárd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!