Egeraracsa tavai, Zalaszentmárton rózsái

Egeraracsa a tavaival, s helyi termékeivel próbál vonzó lenni, Zalaszentmártonban pedig őshonos gyümölcsfákat telepítettek, gyümölcslé feldolgozót hoztak létre, s rózsákat ültettek ezerszámra

Egeraracsa tava ékszerként csillog az ölelő, mezőkkel, s erdőkkel tarkított dombok völgyében. A part néptelen, zavartalanul sétálhat ez ember a napsütésben. A tó vízén hatalmas foltokban burjánzik a halványzöld sulyom, ami védett vízinövény,  az Alföldön a védetté nyilvánítása előtt nálunk is gyűjtötték, az ázsiai konyhának viszont jellegzetes növénye ma is. A sima víztükröt az itt is ott is felcsapó halak zavarják csak meg.

A tópart országút felőli részén szépen nyírt fű fogadja a látogatót, a sárga virágok borította töltés arra késztet, hogy induljunk el rajta, menjünk át a tó túlsó felére, s nézzük meg az erdő szegélyzete vízpartot is. Jó választás ez a séta, mert az erdő mentén nem égett még ki a forróságban a fű, s a horgászhelyek is szinte belesimulnak a tóba. Ide még nem építettek ormótlan stégeket a horgászok, mint ahogy az a felkapott tavaknál dívik. Egy két parti padon kívül más építmény nem bontja meg a víz és a part menti növények összhangját.

A völgyben folyó Bárándi-patakra két víztározót is építettek az elmúlt években.  A nagyobbikba, amelyik körül most járunk telepítették a nemes halakat, míg a másodikba, amit eltakar előlünk a köztes burjánzó növényzet, a ragadozókat. Azóta azonban a madarak bekeverték az állományt, ragadozó halak akadnak már a felső tóban is. A tavak éven át sok látogatót, horgászt vonzanak, de gyakran kirándulnak ide a környező gyermektáborok lakói is.

Maradjunk egyelőre még a tavaknál, amiket az Egeraracsai Horgászegyesület gondoz, annál is inkább, mert elindulunk a gát alatti földúton, hogy lejussunk  az alsó tóhoz.  Az út azonban nem arra, hanem a szemközti erdő irányába vezet. Egy vadcseresznye fa alatt kaszálás nyomait fedezzük fel az út menti zsombékon. Egy ösvényre lelünk, ami lefele, a másik tó irányába vezet. Néhány tíz méter megtétele után kinyílik a berek erdő és egy kis tavacska tárul elénk a fák alatt, víztükrén táncol a napsugár. Az ösvény mentén aztán egymást érik az újabb kis tavacskák, melyek partját gondosan lekaszálták, de ezen kívül érintetlen minden, legfeljebb vaddisznók és szarvasok nyomait látni a puha tőzeges talajban. Lassan kiérünk az erdőből, az ösvény nádasban vezet tovább, de a cipőnk talpánál, ahogy lépünk víz sarjad a tőzeges földből. Látjuk, hogy nagy dorongokat fektettek az ösvényt kialakítók a földre, erre lekaszált zsombékot, nádat szórtak, s ezen mentek tovább, hogy ne süllyedjenek el Gyorsan rájövünk, hogy az alsó tó felső végén lehetünk, s gumicsizma híján jobb lesz inkább visszafordulni. Egy darabig még bámuljuk a csöppnyi berki tavacskákat, a horgászhelyeket, s elképzeljük, hogy milyen ragadozó halak, csukák, harcsák akadhatnak itt horogra, hiszen semmi sem zavarja a nyugalmukat. De az ember nyoma azért itt is látszik!  Nem a kaszáláson, hanem a fák alá dobott sörös dobozokon. Eddig úgy tudtuk, hogy a horgászok nem szemetelnek. Emlékezetembe villan horgász barátom mondása: „csikket, papírt, flakont, üveget, bármilyen szemetet eldobni tilos, oda nem piszkolunk ahonnan eszünk. Nekünk a víz az asztalunk, onnét vesszük el a halakat!”

Mondom Dancs László polgármesternek, hogy merre jártunk, mire ő elárulja, hogy az a rész magánterület, de bárki sétálhat arra is nyugodtan, ha kedve támad valakinek a valóban érintetlen természeti környezetet felfedezni.

- Aki csak akar, letáborozhat a parton, akár sátrat is verhet, fizetni nem kell, mi örülünk a vendégeknek. Gyakran előfordul, hogy egy-egy éjszakát a parton töltenek utazók, de hosszabb ideig nem maradnak. Augusztus második hetében jönnek táborozni Budapestről gyermekek úgy negyvenen kísérőkkel,  a tó fölötti erdőben verik fel a sátraikat. Mindenről gondoskodnak, csak ivóvizet kérnek tőlünk. Amúgy, a tóban fürdeni nem szabad. Van ahol három, sőt négy méter mély a víz, az átlagos vízmélysége másfél méter. Hal van bőven a tóban, igazi horgászparadicsom Egeraracsa  – mondja Dancs László.

Mr.Lincol és a többiek

Madame A. Meilland”,  Roxane,  Virgo,  Mr.Lincoln,  Q. Elisabeth,  Arthur Bell,  Nina Weibul! E neveket hallva, csak a hozzáértők tudják hogy rózsákról lesz szó. Mégpedig  Zalaszentmárton rózsáiról! A fenti nevek az elültetett főbb fajtákat reprezentálják. A faluról szóló tavaszi riportunkban, amelyben beszámoltunk az őshonos gyümölcsfák falu feletti szőlőhegyre telepítéséről,  Dancs Szilveszter Zoltán polgármester azt mondta:  „a falu sem akármilyen arcát mutatja nyáron az idelátogatóknak. Négyezer rózsa virágzik a köztereinken, tavaly a Virágos Magyarországért Környezetszépítő versenyen is elismerésben részesültünk." Mindehhez hozzátette: „továbbra is versenyzünk. Meghirdetjük a „Legszebb konyhakert” versenyt, s a győztessel benevezünk az országos megmérettetésre.”

A minap visszatértünk Zalaszentmártonba, hogy megnézzük milyen is a kis falu, ahol négyezer rózsa virágai pompáznak és ontják illatukat? Nem jártunk teljes sikerrel, mert a rózsák egy része már elvirágzott, az elhervadt virágok fejeit leszedték, hogy újra virágot hozzanak a növények, de azért több fajta még teljes pompájában virított, sikerült is néhány szép felvételt készítenünk.

Megtudtuk, hogy a rózsa programnak a már virágzó négyezer tővel koránt sincs vége, a rózsaültetést folytatják a faluban.  A következő három évben szeretnék elérni, hogy ne csak a közterek, hanem a házak udvaraiban is ezek a nemes növények viruljanak. Az önerős rózsafejlesztés további, alföldi kertészetekből származó, több ezer angol és francia rózsatő elültetését jelenti majd.